fejlesztés

2021.07.15. 16:00

Megduplázta raktárkapacitását a Lucart Kft. Nyergesújfalun (videó)

Megduplázta raktárkapacitását az olasz érdekeltségű Lucart Kft. Nyergesújfalun, a 900 millió forintos beruházáshoz 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a kormány – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az üzemben tartott rendezvényen.

Szijjártó Péter kiemelte: az új raktárbázisépítéssel a cégnél 92 munkahely vált „betonbiztossá”.

Ez az egyetlen olyan cég a magyar papíráru piacon, amely rendelkezik az Európai Unió úgynevezett Ecolabel minősítésével, innen látják el a kelet-közép-európai piacokat is

- hangsúlyozta.

Úgy vélte, ami a Lucartnál zajlik, az jól összefoglalja azt a magyar gazdaságstratégiai célkitűzést, amely szerint úgy növelik a gazdasági teljesítményt, hogy közben csökkentik a károsanyag-kibocsátást. Hozzátette, hogy a világon 21 ország, közöttük Magyarország tartozik ezek közé az országok közé. Ez jó esélyt ad arra, hogy a körforgásos gazdaságra minél előbb át tudjunk állni, ezért tiltottak be egyes egyszer használatos műanyagtermékeket júliustól Magyarországon – mondta.

Kiemelte, hogy Olaszország Magyarország ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere, a magyar gazdaság 3. legfontosabb exportpiaca, és a 7. legnagyobb beruházási közösség Magyarországon az olasz.

A magyar-olasz kereskedelmi forgalom az első négy hónapban közel 30 százalékkal nőtt, ha ez folytatódik, akkor rekordot dönthet idén

- tette hozzá.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy verseny indult a világgazdaságban, amely eldönti, kik lehetnek az új korszak nyertesei. Azok az országok kerülnek a győztesek oldalára, amelyek képesek a lehető legtöbb új beruházást magukhoz vonzani – húzta alá.

A Lucart Kft. sajtóközleménye szerint a saját ingatlanon végrehajtott 4600 négyzetméteres bővítéssel már 10 ezer raklapnyi készárut raktározhatnak. A fejlesztés előtt a Lucart 3 külső raktárt használt az alappapírok és a késztermékek tárolására, a szállítás jelentős többletköltséget okozott a cégnek. A raktárbővítés mellett az üzemben további két raklapozó robotot is telepítettek.

„A világjárvány okozta válság egyik üzenete, hogy szerencsésebb a termelés teljes vertikumát egy helyre koncentrálni. A raktárbővítés is a még hatékonyabb kiszolgálást teszi lehetővé”

- mondta Babák Ákos, a Lucart Kft. ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.

Az újrahasznosított papír a társaság franciaországi és olaszországi gyáraiból érkezik Nyergesújfalura, többek közt WC-papír, kéztörlő és papírtörlő alapanyagaként.

A Lucart Kft. árbevétele 2020-ban megközelítette a 6,2 milliárd forintot, ennek közel negyede származott exportból. A cég főbb kereskedelmi partnerei Bulgária, Moldova, Románia és Szlovákia.

1600 alkalmazott 11 üzemben

A Pasquini család által 1953-ban alapított Lucart piacvezető európai vállalat, amely háztartási higiéniai termékeket gyárt. A Lucart termelési kapacitása meghaladja az évi 395 ezer tonna papírt. A gyártott mennyiség több mint fele újrahasznosított anyagból származik. A cég több mint 1600 alkalmazottat foglalkoztat 11 üzemében, amelyek közül öt Olaszországban, három Spanyolországban, egy-egy pedig Franciaországban, Nagy-Britanniában és Magyarországon található.

Minél több beruházás kell a növekedési célok teljesítéséhez

A külgazdasági és külügyminiszter szintén Nyergesújfalun, a MegaWatt Villamosipari Kft. támogatási okiratának átadóján azt mondta: növekedési célokat csak megfogalmazni könnyű, de minden ország minél nagyobb bővülést akar, ezért a gazdasági erőforrásokért is egyre erősebb a verseny. Magyarországnak az 5,5 millió beoltott után azt kell elérnie, hogy az év végéig 5,5 legyen a gazdasági növekedés is százalékban kifejezve – tette hozzá.

A miniszter a fellendülés újabb részének tekinti, hogy a Megawatt Villamosipari Kft. a leépítések közepette 336 millió forintos fejlesztésről döntött, amelyből 111 millió forint a pályázaton elnyert rész. A támogatás 93 munkahely megerősítését is segíti – hangsúlyozta.

A tárcavezető várakozása szerint a Megawatt a többi vidéki vállalkozással együtt jelentős részt vállalhat a gazdaság fellendítéséből. Szijjártó Péter abban is bízik, hogy az építőiparban érdekelt magyar tulajdonú cégek megerősítésével az alapanyagok drágulása is megállítható.

A cég csütörtöki közleménye szerint a beruházás 750 négyzetméterrel bővíti a Komárom-Esztergom megyében található üzemet Nyergesújfalun. Ezzel együtt korszerű munkagépeket és munkaállványokat is vásároltak, és Khéner Gyula ügyvezető várakozása szerint a vállalat termékei a nyugati piacokon is megjelenhetnek – tették hozzá.

A hazai villamosipar élvonalába tartozó, 93 munkavállalót foglalkoztató nyergesújfalui családi vállalkozás 2000 négyzetméterre bővítette csúcstechnológiás gyártóüzemét.

A villamos berendezések gyártásával foglalkozó, 1989-ben Nyergesújfalun alapított magyar tulajdonú családi vállalkozás az átfogó fejlesztés részeként CNC-vezérlésű lemezmegmunkáló gépet, automata vezetékkonfekcionáló gépet, valamint 10 önjáró munkaállványt is vásárolt, utóbbiak például számottevő mértékben csökkentik majd a vállalat eszközbérlési költségeit – írták.

Ismertették, a garázscégként indult kisvállalkozás az elmúlt 5 évben már 1 milliárd forint összértékű beruházást valósított meg mintegy 700 millió forint önerőből, illetve pályázati támogatásokból. 2015-ben új telephelyet vásároltak, 2019-ben birtokba vették az új gyártó- és irodaépületet, majd idén további 40 százalékkal bővítették a gyártóterületet.

A MegaWatt Villamosipari Kft. 2019-ben 5 milliárd forintot, 2020-ban 6,6 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el. Nyeresége 488 millió forintról több mint 1,5 milliárd forintra nőtt – derül ki a cég nyilvános beszámolójából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!