Ország-világ

2021.05.28. 12:19

Fidesz: 2022-ben is folytatódhatnak a béremelések

A jövő évi költségvetés biztosítja, hogy 2022-ben is folytatódhassanak Magyarországon a béremelések – mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője pénteken.

A kormánypárti politikus a 2022-es költségvetés bérfejlesztési fejezete kapcsán az MTI-nek elküldött videónyilatkozatában a Fidesz-KDNP-kormány és a korábbi baloldali kormányok intézkedéseit hasonlította össze.

Azt mondta: a baloldal kormányzása alatt csődközeli helyzetbe juttatta az országot, a béremelések helyett a bérek befagyasztására „volt gondjuk”.

„Gyurcsányék megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták az egészségügyi dolgozókat, ezzel kiszámíthatatlanná tették a megélhetésüket”

– fogalmazott.

Zsigó Róbert hangsúlyozta azt is: a baloldal az oktatásból is kivonta a pénzt, a pedagógusoktól elvett egyhavi bért, ráadásul több ezer pedagógust tett utcára.

A baldalt nem érdekelte az egészségügyi, a szociális és a közszolgálati dolgozók vagy a pedagógusok sorsa sem, ezzel szemben a Fidesz-KDNP-t érdekli a magyar emberek sorsa

– emelte ki.

Hangsúlyozta: az ápolók fizetése három kormányzati ciklus eredményeképpen csaknem háromszorosára emelkedik, és az orvosok is soha nem látott béremelésben részesülnek.

Emellett – folytatta – a pedagógusok fizetését ötven, majd további tíz százalékkal emelte a kormány, de az elmúlt években a szociális dolgozók bére is emelkedett.

Ha a baloldali pártokon múlt volna, nem lett volna béremelés

– jelentette ki Zsigó Róbert.

Ezek is érdekelhetik