AGROmashEXPO

2021.03.03. 22:45

Nagy István: a járvány ellenére zavartalan az élelmiszerellátás

Az élelmiszerellátás, a termelés a járvány ellenére zavartalan, a mezőgazdasági fejlesztések országszerte folytatódnak – mondta az AGROmashEXPO szerdai virtuális megnyitóján az agrárminiszter.

Nagy István szerint nagy lehetőségeket tartogat a magyar vidék számára, hogy az uniós források mellé nyújtott állami társfinanszírozás 17,5 százalékról 80 százalékra nő. A vidékfejlesztési program korábbi keretéhez képest 2027-ig háromszoros összeg, 4265 milliárd forint áll a vidékfejlesztés és az élelmiszeripar rendelkezésére a közös agrárpolitika forrásaiból – tette hozzá. A tárcavezető az agrárdigitalizációtól és a precíziós gazdálkodás terjedésétől várja a termelési hatékonyság javítását.

A tavalyi adatok alapján Nagy István úgy véli, hogy a mezőgazdaság eredményes évet zárt. A 2020-as agrárkibocsátás értéke meghaladta a 2950 milliárd forintot, ami Európa egyik legjelentősebb, 4,1 százalékos növekedését jelenti az előző évhez képest. Az agrárberuházások értéke szeptember végéig elérte a 351 milliárd forintot, ami 6,5 százalékos növekedés 2019 azonos időszakához képest. Ugyancsak

az első három negyedévben 140 milliárd forintért vásároltak a magyar gazdák új gépeket, ami 3 százalékos emelkedés éves összevetésben.

A agrárium erejét mutatja az is, hogy 2020 novemberének végéig az 5,4 milliárd eurós külkereskedelmi többletből 3 milliárd forintot tett ki a mezőgazdasági termékek kivitele – fogalmazott.

A miniszter kiemelte, hogy az agrártámogatások összege 2010 óta másfélszeresére nőtt, értékük tavaly meghaladta a 886 milliárd forintot. A vidékfejlesztési program támogatásai mostanáig megközelítették az 1500 milliárd forintot. A kiírásokra érkező csaknem 300 ezer kérelemből 220 ezer kapott támogatást – tette hozzá.

A virtuális megnyitón átadták a AGROmashEXPO idei elismeréseit is. A termékfejlesztési nagydíjat az Axiál Kft. mAXI-MAP nevű szoftverszolgáltatása nyerte. A termékfejlesztési különdíjat a DryerDoctor Kft. pályázatának ítélték oda.

A díjakat az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára adta át. Feldman Zsolt a köszöntőjében a fejlesztések évének nevezte az ideit, hiszen – mint fogalmazott – a támogatások soha nem látott szintre emelkednek 2021-től. A termelőknek érdemes átgondoltan megtervezniük a következő éveiket, hiszen a most elérhetővé váló fejlesztések jövedelmezőbb mezőgazdaságot eredményeznek – hangsúlyozta.

Az idén virtuális formában megrendezett, regisztrációval ingyenesen megtekinthető AGROmashEXPO agrárgépipari kiállítás március 6-ig tart. A kiállítók anyagai ezt követően még egy hétig megtekinthetők a rendezvény honlapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!