2021.03.10. 11:17
Sokkot kapott az Exatlon versenyzője, váratlanul hazaküldték
Talán még soha nem élt át olyan drámai pillanatokat Palik László az Exatlon műsorvezetőjeként, mint a ma esti adásában, amikor közli Szabó Franciskával, hogy a sérülése miatt nem folytathatja a versenyt.
Forrás: TV2
Palik László már sok mindent megélt az Exatlon Hungary eddigi történetében, ármánykodást, veszekedést, kirobbanó feszültséget, személyes drámákat. A TV2 rekordnézettségű sportrealityjének műsorvezetője hiába akarja, nem tudja magát érzelmileg kivonni az eseményekből, az összes játékos számára amolyan apapótlék. A stábbal, a versenyzőkkel egy családot alkotnak. Vigyáznak egymásra, aggódnak egymásért – írja a Bors.
Szabó Franciskát egy ország zárta a szívébe, a végtelenül őszinte, érzelmeit mindig vállaló, vagány dzsúdós sokszor megnevettette a nézőket és a műsorvezetőt is. Érthető, hogy amikor a ma esti adásban közölnie kellett a sérült játékossal, hogy nem folytathatja a játékot, láthatóan megrendül. Az Exatlon történetének legfelkavaróbb epizódja lesz látható ma este.
Szabó Franciska cselgáncs Európa-bajnok csaknem két héttel ezelőtti balesete a Bajnokokat és a Kihívókat egyaránt megrázta. Az elmúlt napokban Franci a gyógyulásra koncentrált, azonban egy újabb vizsgálat alapján az orvosok úgy döntöttek: nem folytathatja tovább a versenyt, amit ma este közöl vele Palik László.
Bulvár-celeb
- Az Ázsia Expressz győztes párosa elmondta, mire költik a nyereményt
- Felkavarta az állóvizet Singh Viki, olyan bomba testet villantott
- Szerette a Dallast? Mit szólna a 2024-es változathoz?
- Hatalmas bírságot kapott Nagy Feró a kutyái miatt
- Ezekkel a trükkökkel ősszel is ragyogó maradhat a kertünk