Meszes Boglárka

2018.04.23. 15:26

Csinálom, mert szeretem

Több év újságírói munka után is sodró lelkesedéssel mesél arról, miért kedveli annyira a hivatását, miért különleges számára a fél nyolcas híradó.

Fotós: KALLUS GYORGY

Fotós: KALLUS GYORGY

Már messziről mosolyogva érkezett a találkozóra Meszes Boglárka, az M1 fiatal műsorvezetője, aki szerényen kicsit meg is lepődött azon, hogy az interjú elején elindult a diktafon. Túl komolynak találta ezt a helyzetet. Több év újságírói munka után is sodró lelkesedéssel mesélt arról, miért szereti annyira a hivatását, miért különleges számára a fél nyolcas híradó és mi teszi a hétköznapokban boldoggá – írja a Vasárnap Reggel friss száma.

Nagyon kevés információt dob fel önről az internet. Tudatosan őrzi a magánéletét?

Részben tudatosan, mert valóban szeretném megőrizni a magánéletemet. Szerintem azért, mert valaki a televízióban képernyősként dolgozik, nem jelenti automatikusan azt, hogy feltétlenül címlapokon kell szerepelnie. Emberek vagyunk, mint bárki más, csak többen látják, ahogy dolgozunk.

Igaz, de egy háttérben dolgozó szerkesztőt mégsem ismernek meg az utcán, míg a képernyősöket többen. Fel lehet erre készülni?

Velem nagyon gyorsan történt 2015-ben minden. Próbáltak felkészíteni minket arra, hogy mivel jár ez a munka, de ezt senki sem látja előre, amíg nincs benne. Az is kétesélyes, hogy milyen lesz egy új képernyős fogadtatása. A visszajelzésekből látja az ember, hogy szimpatikus-e az embereknek vagy sem, de van, amin akkor sem tud változtatni, ha másoknak nem tetszik. Nem lehet mindenkinek megfelelni, bár ezt még nekem is tanulnom kell.

A mai harmincas-negyvenes generáció még sokkal szabálykövetőbb, másfajta rendszerben nőttünk fel.

A mai harmincasok két generáció közé szorultak. Még nem tartozunk azokhoz, akik egy liberálisabb, megengedőbb érában nevelkedtek és teljes mértékben ki tudnak állni magukért, tudják, mit akarnak, könnyedén érvényesítik az akaratukat, de nem tartozunk az előző, a most negyvenes generációhoz sem, mert hozzájuk képest nekünk sokkal nagyobb szabadság jutott.

Jobb a mostani harmincas generációnak?

Igen, irigylésre méltó a céltudatosságuk. Ha belegondolok, hogy milyen voltam 25 évesen, mennyire tudtam, hol tartok és hol akarok lenni 5 év múlva, nagyon meglepő, hogy hozzájuk képest semennyire sem voltak tudatos elképzeléseim.

Sodródó típus?

Részben, de nagyon sok szerencse is volt az életemben. A kommunikáció iránt már gimnazistaként is érdeklődtem, de akkoriban új szak volt, éreztem benne némi bizonytalanságot, ezért inkább jogi egyetemre mentem. Ez jó alapot adott és egy olyan világnézetet, amivel biztosan eligazodom az élet dolgaiban. Amikor bekerültem a médiába, hamar éreztem, hogy ez óriási szerelem. Nem bánom, hogy így alakultak a dolgaim. Tudatosság nem sok volt benne, de csináltam, csinálom, mert szeretem.

Említette, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, de fejlődni sok mindenben lehet. Mire gondolt?

Nyugalmat kellett tanulnom. Amikor riporter voltam, fel és alá rohangáltam az épületben, nem tudtam nyugton ülni, de itt a stúdióban más a ritmus. Kiegyensúlyozottnak kell maradni a hírolvasásban, nem lehet túlreagálni sem hanggal, sem gesztussal a fájó vagy rossz híreket sem.

Sikerül nyugodtnak lenni?

Próbálom tartani a távolságot a hírektől, ez nem egy beszélgetős műsor, ahol bele lehet vinni a reakcióimat, a véleményemet. De volt sajnos rá példa, hogy nagyon nehezen tudtam könnyek vagy elcsukló hang nélkül felolvasni egy-egy hírt. Például amikor elhunyt egy kollégánk vagy amikor a veronai busztragédia hírét kellett elmondani, az megviselt.

A jogtól teljesen elszakadt?

Egyelőre igen, de hogy mi lesz pár év múlva, azt nem tudom. Már a jogi egyetem utolsó éveiben elkezdtem a médiában dolgozni, a Pécsi Körzeti Stúdióban. Komoly kihívás volt összehangolni, hogy mindenre jusson időm. Az újságírás viszont akkora szerelem lett, hogy nem volt kérdés, ezen a pályán maradok.

Sok fiatal újságírónő a könnyedebb területek felé mozdul, ön miért a hírműfajt választotta?

Mert annyira változatos. Riporterként sosem tudhattam annak idején, hogyan induljak el otthonról, mert bizonytalan volt, hogy a Parlamentben fogok forgatni vagy az iszapban valahol vidéken. Nagyon szép ebben a hivatásban és ebben a műfajban, hogy nincs két egyforma nap. Mind más.

A hírcsatorna indulása óta stabil, meghatározó arcává vált a közmédiának.

Március 15., az indulás napja egy vízválasztó számomra. Idén is itt ültem ezen a napon és alig hittem el, hogy ilyen gyorsan eltelt ez az idő. Még élénken emlékszem, amikor a 2015-ös start előtt pár nappal a kollégákat kérdezgettem, vajon mikor érzem majd úgy, hogy már nem izgulok annyira adás előtt, mire azzal nyugtattak, ez még évekig így lesz. Furcsa, de egyben nagyon jó érzés is belegondolni, hogy ennek már három éve.

Meszes Boglárka, MTVA . foto: Kallus György 2018.04.09.

A hírcsatorna indulásakor már a közmédiában dolgozott. Magától értetődő volt, hogy komoly szerepet kap az új struktúrában?

Akikkel együtt dolgoztam, ismerték a munkámat, a teljesítményemet, de jóleső meglepetés volt, hogy rám esett a választás. A fél nyolcas híradó gyerekkorom óta szent és sérthetetlen volt. Néhány éve, amikor már itt dolgoztam a televízióban és az éjszakába nyúlt egy anyag szerkesztése, mondták a többiek, hogy üljek be a fél nyolcas híradót vezető kolléga székébe, és onnan mondjam fel a hangot. De nem voltam rá hajlandó, annyira elképzelhetetlen volt, hogy én ott üljek valaha is.

Már nem izgul?

Néha még igen. Amikor rendkívüli esemény van természetesen a kollégáim és én is izgulunk, hogy minden rendben menjen, időben jelenjen meg a grafikon, úgy jöjjön ki minden az adásban, ahogyan azt terveztük. De épp ez a pikantériája ennek a műfajnak.

A lelkesedése csak nőtt ebben a három évben?

Szeretem ezt csinálni, de nem mondom, hogy nincsenek nehezebb periódusok. Az emberek sokszor azt látják, és magam is sokáig kívülről nézve a képernyős munkát azt hittem, milyen jó, hogy itt mindig tipp-topp a műsorvezető, szép a haja, kifogástalan a sminkje. De mára tudom, hogy ez néha fárasztó is. Legalább egy óra, amíg elkészül az ember és ez az idő nagyon tud hiányozni, amikor egy rendkívüli esemény történik vagy hosszabban kellene készülni az adás előtt.

Boldognak tűnik.

Az vagyok. Szerető családom van, remek munkám, szerencsésnek mondhatom magam. Legfeljebb a terepmunka hiányzik néha egy kicsit.

A családja és a barátai elfogadták a hétköznapitól erősen eltérő munkarendjét?

A családom igen, a barátok közül meg lemorzsolódott, aki ezt nem tudta elfogadni. A legjobb barátaim viszont kitartanak. Ha egy hónapban egyszer tudunk csak beszélni, akkor ugyanott folytatjuk, ahol előzőleg abbahagytuk.

Mivel tud kikapcsolódni?

A nyughatatlan és kíváncsi természetem miatt elkezdtem egy újabb egyetemet, gazdasági szakra járok, ezért szinte semmi szabadidőm nincs. A legjobb kikapcsolódás az, ha távoli tájakra utazhatok és elmerülhetek az ottani kultúrában, de a futás és a baráti beszélgetések is feltöltenek.

Borítókép: MTVA / fotó: Kallus György

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!