Gazdaság

2013.09.16. 12:24

Megkezdődött az Esztergomot és az M1-est összekötő út előkészítése

A megvalósíthatósági tanulmány és az értékelemzés elkészítésével, illetve elfogadásával lényegében megkezdődött az Esztergomot az M1-es autópályával összekötő útszakasz építésének előkészítése.

V.E.

Még a múlt év végén a kormány stratégiai megállapodást kötött a Magyar Suzuki Zrt.-vel, amelyben szerepel, hogy összekötő utat építenek a  Suzuki-gyárnak otthont adó Esztergom és az M1-es autópálya között.  A beruházás célja az Esztergomban készülő személygépkocsik gyorsabb, gazdaságosabb elszállítása. Jelenleg a kész autókat a túlzsúfolt 10-es és 11-es utakon szállítják. Az új útszakasz közvetlenül kapcsolódik majd az autópályához, így alaposan lerövidülhet a szállítások ideje.

A megállapodást követően a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) rövidesen kiírta a nyílt  közbeszerzési eljárást az új útszakasz megvalósíthatósági tanulmányának és az értékelemzés elkészítésére. A  pályázatok  eredménye a napokban megjelent a Közbeszerzési Értesítőben. E szerint  az eredetileg becsülthöz képest harmadába, illetve negyedébe kerül a megvalósíthatósági tanulmány és az értékelemzés elkészítése. A megvalósíthatósági tanulmány  becsült értéke 55 millió forint volt,ezzel szemben a közbeszerzési eljárás nyertese, a Futura Kft.  17 millió 340 ezer forintért végzi el. Az értékelemzésre is nettó 55 milliót  irányzott elő az ajánlatkérő. Ezt a munkát 12,8 millió forinttal  nyerte el a MikroAva Fejlesztő Bt. és a Partner Mérnöki Iroda Kft. 

A megvalósíthatósági tanulmány és az  értékelemzés elkészítésével, illetve elfogadásával lényegében megkezdődött  az összekötő útszakasz építésének előkészítése. A munkálatok a következő uniós költségvetési ciklusban folytatódhatnak, amikor a források már rendelkezésre állnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!