Fotó: Jacob Lund / Shutterstock.com

Terítékre kerül a világ kétszáz pezsgője

Több mint 30 hazai és 60 külföldi pezsgőház mintegy 200 tétele, champagne terem, valamint szakmai és mesterkurzusok várják a közönséget.

A Winelovers által szervezett tematikus rendezvény Magyarország legnagyobb és legrangosabb pezsgőkóstolója: a látogatók mintegy kétszáz pezsgővel, franciacortával, cavával, crémant-nal, proseccóval, sekttel és újvilági pezsgővel ismerkedhetnek meg a sétáló kóstolón, a champagne teremben pedig – külön térítés ellenében – hatvan tétel között válogathatnak a Pezsgő Június Nagykóstolón június 22-én a Corinthia Hotel Budapest termeiben – közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint az ismert magyar pezsgőkészítők (Törley, Garamvári) mellett számos olyan pincészet is kiállít, amelyik elsősorban csendes borairól ismert, az Etyek-Budai borvidék termelői pedig közös standjukon hét etyeki pezsgőt mutatnak be.

A kóstoló a gyümölcsös, könnyed tankpezsgőktől a tradicionális eljárással készült, érlelt, évjáratos pezsgőkig számos stílust vonultat fel; a hazai kínálaton túl Európa és az Újvilág pezsgői is elérhetők lesznek a forgalmazó kiállítóknál, alkalmat kínálva a különböző tételek összekóstolására, az adott termőhelyek, szőlőfajták és pezsgőkészítési eljárások összehasonlítására.

A Champagne Terem lehetőséget biztosít a champagne-ok alaposabb megismerésére, hiszen számos tétel poharazva is elérhető lesz: 23 champagne ház 64 tételét lehet akár sommelier-k vezetésével megkóstolni. A legnagyobb nevek (Moet&Chandon, Piper Heidsieck, Roederer, Veuve Clicquot) ugyanúgy képviseltetik magukat, mint a szuperprémium márkák (Krug, Bollinger) és az egyedi karakterük miatt keresett, kisebb pezsgőházak (Henri Giraud, Larmandier Bernier). A legdrágább tétel egy évjáratos Krug champagne, de a kínálat része lesz a Roederer 2008-as Cristalja és a Pol Roger ikonikus Sir Winston Churchill 2008 tétele is – árulták el a szervezők.

„A pezsgő már rég sokkal több, mint egy szilveszteri ital, az emberek minél inkább érteni és ismerni akarják a pezsgők sokszínűségét. (…) Ezért idén például öt ingyenes kurzussal is készülünk, hogy a buborékos italok legváltozatosabb formáit is megismerhessék a vendégek”

– idézi a közlemény Ferenczi Csilla főszervezőt.

A sétáló kóstoló vendégei számára is elérhető pop-up kurzusok öt témába engednek betekintést: a hallgatóság megismerheti a prosecco különböző stílusait; a Kreinbacher pezsgőkön keresztül a somlói terroirt és a champagne-tradíciókat; a dél-afrikai cap classique pezsgők világát; két, Magyarországon most debütáló Lanson champagne-t; végül pedig a Bründlmayer pezsgők mutatják meg, hol tart most az osztrák Sekt.

A szervezők 14 órától várják a Corinthia Hotelbe mindazokat, akik – külön jegy vásárlásával – egy-egy témában szakértő kalauzolásával kívánnak elmélyedni és ritkaságszámba menő pezsgőket kóstolni. Az első mesterkurzuson Mészáros Gabriella, a Borkollégium vezető oktatója beszél arról, kik és miért tartoznak a champagne-ok krémjét, az elit márkákat tömörítő Les Grandes Marques csapatba.

A tizenegy top champagne kóstolása után 16 órától az ABC, azaz Anything But Champagne mesterkurzus következik, ahol Konkoly Mihály agrárközgazdász, borász mutatja be az érdeklődőknek azon szőlőfajtákat, amelyek kicsit sem szokványosak a pezsgőkészítésnél – közölték a szervezők.

A Pezsgő Június Nagykóstoló teljes kiállítói listája a www.pezsgojunius.hu honlapon érhető el.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Botrány
Janet Jackson koncertjéről kivonult a közönség (videó)
eldőlt / 6 órája
Svájc és Dánia a továbbjutó a D csoportból
Svájc a Gibraltár elleni papírforma sikerrel, Dánia pedig az Írországban elért döntetlennel biztosította a helyét a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságon.
Gyász
"Ez a nap az emlékezés napja, Érted imádkozunk halkan, zokogva. Egy célod volt, a családért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni. Elmúlt fájó 1 év már nem látunk többé, Könnyes szemmel az égbe súgjuk: Hiányzol örökké." Fájó szívvel emlékezünk a felejthetetlen Benke Ferenc halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Simon Jánosné Csanádi Zsófia életének 97. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 20-án, szerdán, 11 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
"Múlnak az évek egymás után sorban, szívünkben a szeretet nem múlik el soha. Érezzük, hogy itt vagy velünk, ha felnézünk az égre, a csillag mindig fényesebben ragyog nekünk a földre. Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, örökké tart szívünkben a rád emlékezés." Megtört és fájó szívvel emlékezünk szeretett férjem, id. Smid József halálának évfordulójáról november 18-án, 12 éve. Akit feledni nem lehet, csak szeretni. Szerető felesége, fia, unokái és kis dédunokái
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kolembusz István Öcsi 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 20-án, szerdán, 13 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik, s fájdalmunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Földesi Istvánné Marika 75 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 19-én, kedden, 11 órakor lesz az oroszlányi városi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Schlosser Istvánné nyugalmazott gyógyszerész életének 86. évében türelemmel viselt betegsége után csendesen elhunyt. Temetése 2019. november 23-án, szombaton, 10 órakor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk Kun Miklós hosszan tartó, méltósággal viselt, súlyos betegség után 2019. november 1-jén élete 76. évében követte édesanyánkat. Búcsúztatója 2019. november 18-án, hétfőn, 13 órakor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi úti temetőben. Érte engesztelő szentmise közvetlenül a búcsúztató után a bánhidai Szent Mihály Templomban lesz. Emléke szívünkben tovább él. Kun család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Géber Józsefné környei lakos 98 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 19-én, kedden, 14 órakor lesz a környei római katolikus templomban. Kívánsága szerint a hamvakat szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Ezért kérjük, részvétüket csak egy-egy szál virággal fejezzék ki! A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fügedi Edina tatai lakos 46 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 18-án, hétfőn, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó édesanya, nagymama és dédmama Pénzes Lajosné Katona Margit életének 89. évében türelemmel viselt betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2019. november 16-án, szombaton, 14 órakor lesz a szőnyi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mező Lászlóné Szabó Ágnes 82 éves korában elhunyt. Búcsúzik családjától, rokonaitól, barátaitól, jó ismerőseitől. Kérésére szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Horváth István a Környei Mezőgazdasági Kombinát volt dolgozója 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 15-én, pénteken, 15 órakor lesz a környei temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Veszelovszki Ferenc Veszi 75 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. november 15-én, pénteken, 13 órakor lesz a héregi új temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bazsó Istvánné Somogyi Ida 79 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 14-én, csütörtökön, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Torda Erika a Bányagépgyár nyugdíjasa és 37 éven át a Centrum Taxi diszpécsere életének 73. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 14-én, csütörtökön, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozó alatti családi sírboltnál. Köszönetet mondok mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, sírjára virágot, koszorút helyeznek és fájdalmamban őszinte szívvel osztoznak. Gyászoló élettársa, István
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Iványi Józsefné Heszler Teréz 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 14-én, csütörtökön, 15 óra 30 perckor lesz a tarjáni temetőben római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
"Kevesebb nélküled a világ. Örök az arcod, a sok szép szavad, minden mosolyod a szívünkben marad. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Huber Zsuzsa halálának 1. évfordulójára. Szerető családod
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szölgyémi Ernő az Oroszlányi Hőerőmű nyugdíjasa 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. november 15-én, pénteken, 11 órakor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi úti temető ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
„Üres lesz az élet nélküled. Elmentél és vitted a lelkemet.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Müller Gábor Dániel 73 éves korában hosszú küzdelem után megtért Teremtőjéhez. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 15-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Holczinger Andrásné Illés Erzsébet 94 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 14-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a sírnál, Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Magyar falu program / 7 órája
Újabb 12 milliárd forintot kaptak a kistelepülések
először Magyarországon / 7 órája
Önvezető autós parkolórendszert készítettek
nemzetközi rendőri akció / 8 órája
Régészeti lelőhelyeket fosztogató hálózatot számoltak fel
sorsdöntő meccs / 9 órája
Rossi: nem tudom elképzelni, hogy döntetlen legyen
mesterművek / 10 órája
A tatai kiállítás a bizonyíték rá, hogy a fogyatékkal élők csodákat alkotnak (fotók)
Petrik J.
véleményformálás / 10 órája
Idén is lesz Budapest Fashion Night