2021.03.23. 17:00
Hallgassa a természet hangjait, megéri!
A természet hangjai csökkentik a stresszt, javítják a közérzetet egy új kanadai tanulmány szerint.
Forrás: Shutterstock
A kutatás mennyiségileg határozta meg a természetes hangkörnyezet előnyeit a hangulatjavulást, a kognitív teljesítményt, az alacsonyabb pulzust és a fájdalomérzékenységet vizsgálva.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány vezető szerzője Rachel Buxton, az ottawai Carleton Egyetem természetvédelmi biológusa volt.
„Hajlamosak vagyunk megközelíteni az akusztikus környezetet a zajszennyezés vadon élő állatokra, természetbe látogató emberekre és egészségre gyakorolt ártalmai szempontjából. Sok természetvédelmi biológust pont az ellenkezője érdekli: milyen előnyöket jelent a természetes hangkörnyezet?”
– magyarázta Buxton az AFP-nek.
Kutatócsoportja olyan korábbi tanulmányokat elemzett statisztikailag, amelyek nagy részét laboratóriumban vagy kórházi környezetben végezték, önkéntesek fejhallgatón át hallgattak meg felvételeket.
A 36 tanulmány közül hét vizsgálta a hagyományos egészségügyi mutatókat, többek között a pulzust, a vérnyomást, a fájdalomérzékelést, ami az érzelmi felfokozottsággal függ össze, a kortizol stresszhormon szintjét, valamint a szív egészségével kapcsolatos, úgynevezett T-hullámot.
A többi kutatás a gyógyulás más lehetséges előjelzőit, többek között az észlelést, a közérzetet és a kognitív teljesítményt mérte meg.
A természetes hangokat hallgatók körében összesen 184 százalék egészségi javulást és más pozitív változást tapasztaltak a kontrollcsoportokkal összevetve.
A természetből származó hangok a stresszt és a bosszúság érzését is 28 százalékkal csökkentették. A lejátszott természetes zajok között a legnagyobb hatása a víznek volt, ezt követte a madárdal, majd a kettő együttes hangzása.
A kutatók ezen kívül megvizsgáltak 68 amerikai nemzeti park 221 különböző helyén az elmúlt 15 évben készített hangfelvételt.
A hangokat ember keltette, geofizikai – szél, eső zaja -, víztől származó, valamint állatok okozta, úgynevezett biológiai hangok kategóriájába sorolták. A felvételek idejének 23 százalékában volt hallható víz, 42 százalékában madárhang.
Azokban a parkokban, ahova sokan látogattak el, jóval több volt az ember keltette zaj. A legjobb minőségű hangkörnyezetet – vagyis ahol a legtöbb természetes és a legkevesebb ember keltette hang – Alaszkában, Hawaii-on és a Csendes-óceán északnyugati részén rögzítették.
Buxton feltevése szerint
a természet hangjai azért hatnak kedvezően az egészségre, mert az evolúció során a sok természetes hangot tartalmazó akusztikus környezet a biztonságos viszonyok jó előjelzője lehetett.
Borítókép: illusztráció