életmód

2020.08.12. 06:30

A magyarok jelentős része szingli

A magyar népesség egy jelentős része egyedül él – mondta Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzője.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Zurijeta

A szociológus az M1-en közölte: két népszámlálás adatait használta fel a kutatáshoz, és

azokat tekintette szinglinek, akik 20 és 39 év közöttiek, és sem tartós párkapcsolatuk, sem házasságuk, sem gyermekük nem volt még.

Mindezek alapján elmondható, hogy a 2011-es népszámlálás időpontjában 201 ezer (12 százalék) 20 és 39 év közötti szingli élt az országban, ami 62 ezer fővel több, mint a 2001-es népszámlálás idejében.

Hozzátette, a szinglik döntő többsége (75 százaléka) a már említett korosztályba tartozik, míg 25 százalékuk idősebb (49 éves korig vizsgálta a népességet).

A vizsgálat szerint

a magyar szinglik körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya magas, és meghaladja az országos átlagot.

Ugyanakkor több szingli nő rendelkezik diplomával, mint egyedülálló férfi.

Többségük Budapesten él: minden negyedik 20 és 39 év közötti fővárosi szinglinek számít, de a megyei jogú városokban is kiemelkedő az arányuk, mint Szegeden és Pécsen – hangsúlyozta.

Kérdésre elmondta azt is, egy átlagos magyar szingli 30 éves és Budapesten él, ha férfi, akkor középfokú végzettséggel rendelkezik, ha pedig nő, akkor diplomával. A szingli nők körében sokan dolgoznak bolti eladóként, irodai adminisztrátorként vagy pénzügyi tanácsadóként. A férfiak körében pedig sok az informatikus, a lakatos és a kamionsofőr – fűzte hozzá Rövid Irén.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!