2024.05.28. 12:01
Feljelentést tettek a Turul Kávézó ügyében
Továbbra is hangos a sajtó a Magyar Péter tatabányai kampányrendezvényén történtek miatt. A legfrissebb hírek szerint a helyszíni szemle már megtörtént a kávézó üvegfalának rongálása miatt, most a jegyzőkönyvre várnak.

Magyar Péter ráuszította a híveit egy étteremre Tatabányán
Forrás: 24 Óra
Fotó: F. P.
Hergelte közönségét Magyar Péter május 24-i kampányrendezvényén. Azt állította, hogy a főtéri kávézóba nem engedték be politikai szimpatizánsait. Az üzenet erőszakos indulatokat váltott ki, így támogatói később megrongálták a tatabányai Turul Kávézó üvegfalát, sőt, még a konyharészlegben is őrjöngeni akartak.

Fotó: F. P. / Forrás: 24 Óra
– Hírnévrontás miatt fontolgatom a feljelentést – mondta portálunknak a kávézó üzemeltetője, Boczonádi János a történtek után, szombaton. Friss sajtóhírek szerint Tényi István azonban nem csak fontolgatta, hanem meg is tette a feljelentést. Mint a Magyar Nemzet írta, szerinte felmerülhet a rongálás és a garázdaság vétség gyanúja.
Boczonádi János szerint az üvegfal bármikor berobbanhat, így az önkormányzati tulajdonú kávézó belső része, illetve annak út felőli oldala használhatatlan a vendégek számára. Három nappal az eset után megtudtuk az üzletvezetőtől, hogy a helyszíni szemle megtörtént és amint elkészül a jegyzőkönyv, a biztosító kicseréli az üvegfalat. Szücsné Posztovics Ilona polgármesternek elküldtük a felújítással kapcsolatos kérdéseinket, amint megérkezik a válasza, közöljük.
Magyar Péter szerint a rongálással kapcsolatos hírek valótlanok, a tulajdonost és minden, a hírt közlő sajtóterméket feljelentéssel fenyegeti.