2019.03.17. 22:55
Hamarosan a turistaosztályon is lehet fekve utazni
Azért nagy kényelemre ne számítson senki.

Forrás: Shutterstock
A Thomas Cook Airlines május 13-tól bevezeti egyes hosszú távú járatai turistaosztályán a fekvőhelyeket. Ez abból áll, hogy az Airbus A330-as repülőgépein a középső három ülést egymaga elfoglalhatja az utas, ha ezért felárat fizet. Sőt, kap hozzá egy kényelmes matracot, lepedőt, fejtámaszt, párnát, takarót, és egy kis táskát hasznos eszközökkel – írja a Daily Mail alapján az Origo.
Amint kialudt az övek becsatolására figyelmeztető fény, az utas megkérheti a személyzetet, hogy a kartámaszokat felhajtva elkészítsék az „ágyát”. A matrachoz adnak egy biztonsági övet is, tehát nem kell emiatt felkelnie az alvásból, ha a kapitány kéri az övek becsatolását. Ha az utas ételt kért, akkor a személyzet csak akkor alakítja át fekvőhellyé az üléseket, ha az étkezésnek vége.
Az új lehetőség azért nem csodaszer. A matrac szélessége 67 cm, a hossza viszont mindössze 148,4 cm, így csak behajtott lábbal lehet rajta aludni – ahogy ezeken a képeken is látszik.
Az ára pedig 200 fontnál (74 ezer forint) kezdődik egy útra, amit a saját ülés árán felül kell fizetni.
Összességében így is jobban jár az utas, mintha három egymás melletti jegyet venne, de csupán négy ilyen sort szabadítanak fel erre a célra a repülő hátsó felében. Az opciót csak 12 éves korhatár felett lehet igénybe venni.
Borítóképünk illusztráció