2021.05.12. 06:00
Duplacsavar: kétszer annyiért állítják vissza az adatokat
Annyira drága lett, hogy sok vállalat inkább a váltságdíj kifizetését választja. Az sem jó ötlet.

Forrás: Shutterstock
Mert, ha ki is fizetik a váltságdíjat, ez még nem jelenti azt, hogy visszakapják az adataikat, sőt,
az esetek egy részében a váltságdíj kidobott pénz.
A zsarolóvírusos támadások egyre több szervezet és vállalat életét keserítik meg – derül ki a ProLion felméréséből. A kutatásban brit és európai vállalatok képviselőit kérdezték meg, és kiderült, hogy 43 százalékukat érte külső kibertámadás 2020-ban (2019-ben ez az arány csupán 38 százalék volt). A válaszadók 17 százaléka annyira komoly támadást szenvedett el – írja az ITProPortal adatait felhasználva a G Data, hogy az már pénzügyi szempontból veszélyeztette a szervezet jövőjét.
A támadások 16 százaléka zsarolóvírusos támadás volt, és közülük a szervezetek több mint fele fizetett is váltságdíjat.
Ez arra bátorította a támadókat, hogy egyre magasabb váltságdíjakat kérjenek:
a Sophos kutatása szerint az átlagos váltságdíj 170 404 dollárra (50 millió forint) nőtt. A legnagyobb kifizetett váltságdíj 3,2 millió dollár (950 millió forint) volt.
A váltságdíjat fizető vállalatok mindössze 8 százaléka kapta vissza maradéktalanul az összes adatát.
A cégek egyharmada (29 százaléka) pedig csupán az adatainak körülbelül a felét szerezte vissza, mialatt átlagosan az adatok 65%-át tudták visszaállítani a vállalatok, vagy másképpen fogalmazva:
átlagosan az adatok egyharmada veszik oda olyankor is, amikor a váltságdíjat kifizetik.
Érdekes, hogy a zsarolóvírusos támadások száma csökkent a 2020-ban regisztrált 51 százalékról 37 százalékra, viszont az adatok visszaállításának költsége és a váltságdíjak növekedtek.
Közel tízszer többe kerül az adatokat saját erőből visszaállítani, mint kifizetni a kért váltságdíjat. De mint kiderült, ez az esetek nagyobb részében csak újabb ablakon kidobott pénzt jelent, az adatainkat nem látjuk vissza többé.
Borítóképünk illusztráció