2008.06.08. 09:55
Meddig él a dal ereje?
Úgy énekelte a kislány a Boci, boci tarkát, ahogyan a torkán kifért. Az áruházban sokan felfigyeltek a jelenségre. Nem csodálkozom. A csilingelő hang áthatolt a konzerveken, folyadékkal teli üvegeken, fület tépően zengett tovább a fejekben. A dal őszintesége mindenkit meglepett. Sokáig azt hittem, kiveszett életünkből az énekszó ereje. Akkor úgy gondoltam, van remény.
Volt idő, amikor úgy fogdosták össze a növendékeket a zeneiskolába. Csak, hogy meglegyen a létszám. Zongora vagy klarinét? Nem foglalkoztak a részletekkel, tanuljon zenét a gyerek – ez volt a lényeg. Ki bánja, ha felnőttként nem érdekli a muzsika, csak rendszeresen megjelenjen a kurzuson a növendék. Zongora vagy klarinét? Egyre ment.
Foglalkozzunk a dalokkal is! Elveszett a magyar népzene? Azt szeretném hinni, hogy nem. Keveset éneklünk a legkisebbeknek? Ez igaz. Hány népdalt tanul meg a kicsi, mire óvodába megy? Egyet, kettőt? Ki számolja? Az anyukák énekelnek otthon az aprótalpúaknak? Nem hinném. Ki tehet róla? Nem tudom. Mégis: a dal mindenkié.
Csodálom a Muzsikás együttes tagjait. Szívügyük a magyar népzene közvetítése a gyerekek felé. Élővé teszik a dalt kobozzal, mandolinnal, citerával. Nehéz úgy zenélni, hogy közben drámaian lecsökkent az énekórák száma az iskolákban, mégsem lehet véletlen, hogy nyitott fülekre találnak a gyerekközönségben. A zene mindenkié. A reklámokkal és rajzfilmsztárokkal telezsúfolt világban vajon meddig él a dal ereje? Pokémonon és társain áthatol?
Müllner Helga -->
