2010.06.24. 12:24
Nem lesz jó vége a szemtelenkedésnek, Balázs!
Valószínűleg a média fenegyereke címre hajt Sebestyén Balázs. Vagy csak nemrég született babája rendetlenkedik éjszaka és így nem tudja kialudni magát, következésképpen nem méri fel szavai és tettei súlyát. Új hobbijával – tudniillik, hogy beszólogat celebtársainak – sok sztárnál kiverte a biztosítékot.
Most éppen Kovács Katinak ment neki, pedig egy nappal korábban a Morning Showban még azt vallotta: gyermekként szerelmes volt az énekesnőbe. Biztos megbánta ezt az őszinte kirohanást, mert másnap aztán már egészen más stílusban beszélt az énekesnőről – a cseppet sem kedves „bikanyak” művésznevet szánva a nálánál jóval idősebb hölgynek. Persze az is lehet, hogy ovis módra éppen így akarta kifejezni azóta sem szűnő érzelmeit...
Történt mindez pedig úgy, hogy Christina Aguilera feldolgozta a magyar sztár „Add már uram az esőt!” című örökbecsű slágerét. Ezen felbuzdulva gondolta úgy Balázs – Vadon Janival karöltve –, hogy ki kellene találni valami frappáns, angol hangzású nevet a művésznőnek. Balázs és rádiós társa végül a Katie „Bull” Hammer (bikanyak) nevet találta legmegfelelőbbnek a nemzetközi pályán való elindulásra – meg arra az eshetőségre, ha a hazai híresség esetleg a világsztárral közösen lépne fel. A becses név pedig arra utal, hogy a művésznő nyakán kidudorodnak az erek éneklés közben – írta a Napi Ász.
Bár a név cseppet sem hízelgő, az énekesnő mégis azt mondja: elnéző a rosszcsont kölyök szemtelenségével nevető műsorvezetővel. – Hozzá vagyok szokva a fiús viccelődésekhez, hiszen a gyerekkoromban a bátyámtól volt benne részem. Élő adásban az improvizáció miatt amúgy is előfordulhatnak ilyen esetek. Szóval engem nem zavar, ha nevet rajtam, sőt azt mondom: hajrá, Balázs! De, mivel Náray Tamást nagyon szeretem, arra kérem őt, egy kicsit figyeljen oda a jövőben a szavaira – üzente a lapon keresztül Kovács Kati a műsorvezetőnek.
A napilap megkérdezett egy klinikai szakpszichológust is arról, hogy mi lehet Balázs hirtelen jött szószátyárságának az oka? – A siker miatt számos ismert ember hajlamos azt hinni, hogy ő még ezt is vagy azt is megengedheti magának. Mintha lazulnának a határok a nem megengedhető dolgok világában. Emellett a sok munka okozta esetleges kiégettség nyomán háttérbe kerülhet az empátia, és előtérbe lép az egocentrikusság. Az önkifejezés lesz a főszereplő – tudta meg a napilap dr. Almási Kittitől. Mi nem ítélhetjük meg, hogy mi a valódi oka Balázs elszemtelenedésének, de a klinikai szakpszichológus szavaiban kétség kívül nagy igazságok vannak. Balázs kiégett és már semmi mással nem tudja felhívni magára a figyelmet? Persze az is lehet, hogy a sok balhé jól jön majd az X-Faktor nézettségének...