Futballcsodák

A Vidi FC – „legénykori” nevén a Videoton – négy forduló után továbbjutásra áll a labdarúgó Európa-liga L csoportjában. Minden ömlengésnél, jelző halmozásnál pontosabban mutatja e pozíció értékét, ha rögzítjük, hol foglalnak helyet a kvartett tagjai a kontinentális szövetség, az UEFA elmúlt öt évet felölelő összesített klubrangsorában: a Chelsea 12., a PAOK Szaloniki 49., a BATE Boriszov 73., a Vidi 216. A papírforma, az erőviszonyok ilyen mértékű borulása minden más csapatsportban egészen elképzelhetetlen lenne, miként az is, hogy a 216. a második félidő közepéig tartsa a döntetlent a 12. otthonában, valamint oda-vissza verje a 49-et. Pedig mindez így esett, a Vidi Londonban gyötörte meg a Chelsea-t, majd Szalonikiben 2-0-ra, Budapesten 1-0-ra múlta felül a görög bajnokságot 10 forduló után 9 győzelemmel, 1 döntetlennel, 17-4-es gólkülönbséggel vezető PAOK-ot.

Ez a futball dicsőséges bizonytalansága, sehol másutt nem ható különleges vonzereje. Női kézilabdában égszakadás-földindulás közepette sem győzheti le grúz együttes a Győrt, vízipólóban sem albán gárda a Ferencvárost, mint ahogyan hokiban sincs esélye a magyar válogatottnak Kanada vagy Oroszország ellen.

Fociban ellenben mindig minden és mindennek az ellenkezője megtörténhet.

Érdemes ezt agyunkba, lelkünkbe vésnünk, mert – például a jövő tavasszal kezdődő Eb-selejtezőkön – leginkább ebbe kapaszkodhatunk, ebben bízhatunk. Hogy miért, arra többféle magyarázat létezik. Az egyik szerint e sportágban a legkevesebb a gól, a nagy számok, a valószínűségszámítás törvénye ezért itt bicsaklik meg legkönnyebben. Ha százszor, hatvanszor, hússzor dobunk fel egy pénzt (tekintsük ezt a kosár-, kézi- és vízilabdában eső találatok átlagos számának) sokkal biztosabban „jön ki a matek”, mint ha kétszer tesszük ezt. Az simán lehet kétszer fej vagy kétszer írás, azaz 2-0 ide vagy oda.

Én azonban ennél számszerűsíthetetlenebb, zsigeribb okot is látok. A többi csapatsportban ügyesebb testrészünkkel birtokoljuk és játsszuk meg a labdát, azt puszta lelkesedéssel tilos kiütni az ellenfél kezéből; érvényesül a nagyobb tudás, győz a jobb. Labdarúgásban ellenben a csatár nyakán lihegve, becsúszva, inunk szakadtáig rohanva, a csel, a passz, a lövés útjába vetődve pillanatonként szerelhetünk, és ha e harcias eltökéltséghez ésszerű taktika párosul, a csoda bármikor ránk ragyoghat.

Ám a csodát várni kevés. Tenni kell érte.