Sport

2016.02.21. 19:04

A világbajnokságon is ott lesz Budai Anita

A korosztályváltás miatt egyedül Budai Anita képviselte szombaton a környei Gyémánt Kempo Sport Egyesületet az ifjúsági Országos Bajnokságon, ahonnan a kiváló sporttehetség hat éremmel térhetett haza.

kornye.hu

Budai Anita hat versenyszámban indult az OB-n, s a 13 éves ifjú hölgy a rangos megmérettetést négy arany- és két ezüstéremmel zárta. A hétvégi bajnokság már a 2017-es válogatott keretbe kerülésért folyt, és Anita igen értékes pontokat gyűjtött be, hogy a jövő esztendő se teljen világbajnoki szereplés esélye nélkül. Merthogy Bognár Levente László mester tanítványa a Zen Bu Kan Kempo válogatott tagjaként március közepén ott lesz a 2016-os World All Style Karate Világbajnokságon, Portugáliában, ahol 70 ország nagyjából 5 ezer versenyzője között kell helytállnia majd. Környe sportéletében a fiatal hölgy az első versenyző, aki kivívta a jogát harcművészeti világversenyen való részvételnek.



A világbajnokságra – mestere megfogalmazása szerint – Anita felnőtteket megszégyenítő elszántsággal és kitartással készül már hónapok óta szigorú edzésterv alapján: heti 2 nap Budapesten (Kismészáros SE), 2 nap Székesfehérváron (Profi Kempo Akadémia), 1-1 nap Csákváron (Csákvár KSE) és Környén (Gyémánt KSE), míg a fennmaradó idejében az erőnléti menetrend vár rá úgy, hogy közben az iskolát sem hanyagolja el.

A tapasztalatok alapján Bognár Levente László a technikai számokban tisztes helytállást vár a világbajnokságon, a küzdelmi számok kapcsán viszont úgy véli, hogy azokban egyértelműen dominál a magyar válogatott, melynek tavalyi mérlege: 16 induló, 38 aranyérem, 35 ezüst és számtalan bronz.

Anitáért, Anitának március 17-e és 20-a között szurkolhatunk, az eseményeket folyamatosan nyomon lehet majd követni a Zen Bu Kan Kempo Magyarország nevű Facebook profilon, illetve Bognár Levente László oldalán real-time.

A márciusi világbajnokságig tehát még rengeteg edzés és munka vár Anitára, a klubjára, a támogató szülőkre pedig nem kisebb feladat, mint a szükséges anyagiak előteremtése, hiszen a harcművészetek semmilyen állami támogatásban nem részesülnek. A versenyen való részvételének közvetlen költségeire (utazás, szállás, étkezés, nevezési díj) a környei képviselő-testület legutóbbi ülésén 220 ezer forintos támogatást szavazott meg, ám a felkészülés, az edzésekre ingázás (heti kb. 600 km), a védő- és versenyruházat költségei, valamint a kísérő utazása, szállása még nagyjából 430 ezer forintot tesz ki, ezért támogatókat keresnek.

Aki szeretné segíteni a felkészülést, a klubot, az megteheti pénzbeli támogatással az egyesületi bankszámlára, sportszervásárlással, de minden egyéb felajánlást köszönettel várnak és fogadnak.

A támogatói lehetőségekkel kapcsolatban bővebb információ Bognár Levente Lászlótól kérhető a 06 30 2189260-as telefonszámon.

kornye.hu -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!