SÉTA

2011.03.03. 06:53

Lányportré és A szokás hatalma

A nagypapám egy művész! – sok év után még csak most tudatosodott bennem. Mint Eördögh Szilveszter unokája, bátran állíthatom nem hétköznapi tapasztalás alkotó ember mellett felnőnie egy gyermeknek

Antal Klaudia (Tatai Református Gimnázium)

Amikor kicsi voltam és mentünk Szilvi papához és Marika mamához, az érkezésünk utáni másodperc tört része alatt máris betessékeltek a papa birodalmába. Édesanyámék tűnődve nézték a képeket, tanulmányozták a formák és árnyékok kirajzolta amorf alakokat.

Míg Szilvi papa lelkesen mutatta kiállítása legújabb darabjait, én unatkozva toporogtam. Ezerszer meg ezerszer megfogalmaztam a kérdést magamban, hogy a papa miért csinál ennyire unalmas dolgokat. Egy hétéves kislány figyelmét maximum a játék köti le, de semmiképpen sem holmi unalmas, poros fotók és a kisszoba antik berendezési tárgyai.

Az évek során aztán persze kezdtem rájönni, hogy a papa képei gondolatébresztők, kezdtem értékelni tehetségét, habár csak az olyan képek láttán, amelyeket emberek ábrázolásának, megjelenítésének a szándékával is készített.

Leginkább a portréi fogtak meg, különösen az, amelyiken az unokatestvérem van – mára már több kiállítást is megélt ez a kép. Ezt a fotót mindig is nagyon szerettem, bár így utólag bevallva, féltékeny voltam Ramónára, hogy Szilvi papa sok képének fontos szereplője. Próbáltam a háttérből a kamera elé férkőzni, de még akkori hiú önmagamnak is be kellett vallanom, inkább a kamera kukucskálós oldalán érzem magam jól.

Úgy tizennégy évesen a fotózás iránti érdeklődésem kiteljesedett papa által, megtanultam, mi az a „képlátás”. Amikor Kisbéren nyaraltunk a nagyszülőknél, sokszor mentünk el a közeli kis erdőbe pár lopva lefényképezett természeti csodáért. Ekkor tanultam meg, hogy a csoda csupán csak az, amikor az ember jó időben van jó helyen. Azt hiszem, Szilvi papa nagyon örülne neki, ha legalább az egyik unokája fotós lenne, de mivel hamar kiderült, hogy Ramóna természetes szépsége inkább fotópapírra való, átvállaltam a kis fotóstanonc szerepét.

Voltam már papa több kiállításán, de megunhatatlan az élmény, mindig ámulva nézem még most is a színeket, az összhatást vagy az apró részleteket, a kis csodákat. Ezért is vagyok büszke arra, hogy a Szilvi papa képeiből most ideiglenesen az iskolámban látható egy gazdag válogatás. Akik tudják, hogy én „a fotós” unokája vagyok, megállítanak a folyosón, hogy tetszenek nekik a képek. A legnagyobb sikert a papa egyik kedvence aratja, A szokás hatalma című kép. Ugyan a régen töretlennek hitt lelkesedésem hanyatlott, még mindig szeretek a fotózás művészetével foglalkozni, viszont rájöttem, hogy amit a papa kép formájában jelenít meg, én azt szavakba öntve is kifejezhetem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!