PR

2024.02.19. 11:52

Hogyan spórolj a vízszámlán? 4 tipp

Az utóbbi években rohamosan csökkent bolygónk vízkészlete, aminek következtében igencsak megnőtt a víz értéke, és ezzel együtt az ára is. A vízhiány nem csak az ipart és a mezőgazdaságot érinti hátrányosan, de nekünk hétköznapi embereknek is nehézséget okoz. Még ha nem is szenvedünk tényleges vízhiányban, a magas vízszámlák akkor is fájdalmasak lehetnek. Az alábbiakban azt szeretnénk megmutatni, hogy milyen módon kedvezhetünk a pénztárcánknak, és ezzel együtt a Földnek is.

Kemma.hu

Vezetékes víz közművek nélkül

A jóléti társadalomban hozzászoktunk, hogy amint megnyitjuk a csapot, máris folyik belőle a víz. Ez azonban nem magától értetődő mindenhol, olyannyira nem, hogy még itthon, Magyarországon is vannak olyan ingatlanok, amelyek nincsenek közművekre csatlakoztatva. Itt jellemzően tanyákról beszélünk, melyek távol esnek a településektől, és nyaralókról, ahova nem éri meg bevezetni a vizet és az áramot.

A vezetékes víz azonban amilyen előnyös. annyi nehézséget is jelent. Nem túl megnyugtató, hogy ennyire függünk a szolgáltatótól, hiszen semmit sem tehetünk az ingadozó víznyomás és a folyamatosan emelkedő árak ellen. Ha tehát spórolni szeretnénk a vízzel, akkor az első, és leghatékonyabb lépés egy házi vízmű telepítése.

A házi vízmű, vagy más néven házi vízellátó rendszer rendkívül praktikus és megbízható szerkezet, amit egyre több üzletben meg lehet vásárolni. A vízmű alapvetően három részből áll: egy búvárszivattyúból, egy nyomáskapcsolóból, és egy hidrofor tartályból. A házi vízmű lényege, hogy természetes forrásból szolgáltat vezetékes vizet. De hogyan?

A búvárszivattyút telepítsük egy ásott, vagy fúrt kútba (de tehetjük ciszternába és esővízgyűjtőbe is), ahonnan felszívja a vizet, és eljuttatja a hidrofor tartályba. A hidrofor tartály tulajdonképpen egy víztartály, de annyi különbséggel, hogy állandó nyomás alatt tárolja a folyadékot. Így akkor sem kapcsol be a szivattyú, ha csak egy kevés, kézmosásnyi vízre van szükség.

A szivattyú működését a nyomáskapcsoló szabályozza. Ezzel a módszerrel megnövelhetjük a szivattyú élettartamát, miközben számunkra folyamatosan elérhető lesz a magas nyomású vezetékes víz. Egy nagyobb méretű házi vízmű képes ellátni egy teljes családi ház vízszükségleteit. Érdemes beruházni rá, mivel így függetlenedhetünk a szolgáltatótól, és nem leszünk kitéve a növekvő vízszámláknak.

Környezet-, és pénztárcabarát öntözés

A vízszámlák általában nyáron a legmagasabbak. Miért? Azért, mert a nagy melegben öntözni kell a növényeket. Sajnos, az utóbbi pár évben egyre melegebbek a nyarak, és egyre kevesebb csapadék esik. Ezek együttes hatása megsokszorozza a növények vízigényét. Az pedig senkinek sem jó, ha a kertje ki van száradva. Ezért locsolunk. De nem mindegy, hogy hogyan!

Aki valóban természetbarát, és a környezet iránt érzett szeretetből gondozza a növényeit, odafigyel arra, hogy minél kevesebb csapvizet használjon a kert öntözéséhez. Helyette használjuk a jól bevált esővizet. Igen, az előbb valóban arról volt szó, hogy kevés eső esik, de amikor esik, akkor igenis össze lehet gyűjteni néhány hordó vizet. Lehet, hogy pár nap alatt elfogy, de már ennyivel is alacsonyabb a vízszámla.

Az öntözés hogyanja is számít. Lehetőség szerint a kora reggeli órákban locsoljuk a növényeket, de ha nem bírunk felkelni, akkor várjuk meg, míg lemegy a nap. Ha ugyanis tűző napsütés mellett adunk inni a növényeknek, a víz percek alatt elpárolog, még azelőtt, hogy eljutott volna a gyökerekhez. Ez pedig hatalmas pazarlás, amit egy kis odafigyeléssel ki lehet küszöbölni.

Ha van ásott, vagy fúrt kutunk, annak vizét is használhatjuk locsoláshoz. Ehhez nincs másra szükség, mint egy kerti, öntöző szivattyúra, amely eljuttatja a nedvességet a kútból a növényekhez. Az automata szivattyúval nem csak vizet és pénzt, de időt is spórolhatunk.

Vízspórolás a fürdőszobában

A kert öntözése mellett a fürdőszobai vízhasználat is rendkívül meg tudja növelni a vízszámlát. Nem véletlen, hiszen itt használjuk a legtöbb vizet. Itt tisztálkodunk, itt megyünk el wc-re, és itt mossuk a ruháinkat. Néhány egyszerű trükkel azonban jelentősen csökkenthetjük a feleslegesen kifolyatott vizet, mindössze egy kis figyelemre van szükség.

Azt már minden gyerek tudja, hogy fogmosás közben nem szabad folyatni a vizet, hanem el kell zárni a csapot. A kezünk helyett pedig használjunk poharat az öblítéshez. Nem árt azonban jó példával elöljárni, mert hiába tudjuk mindannyian, ha mégse csináljuk.

Igen sok vizet pazarolhatunk el, ha minden este teliegedjük a fürdőkádat. Egy gyors zuhanyzással nagyjából fele annyi vizet használunk el, ami rendkívül jelentős különbség. Főleg, hogy itt egy mindennapi cselekvésről van szó, ami az egész családot érinti.

Vigyázz, csöpög a csap!

Először észre sem vesszük, csak a vízszála láttán hőkölünk hátra. Hogy lehet ez ilyen sok, amikor mindenre figyeltünk? Nos, valószínűleg mégse mindenre. A csöpögő csapok rendkívül alattomosak, egy nap alatt akár 170 liter víz is kicsöpöghet a semmibe. Ezért nem árt legalább heti rendszerességgel ellenőrizni őket, és rögtön kicserélni, ha hibát észlelünk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában