Ok

2024.04.03. 23:00

Zaklatással indokolta tettét a lövöldöző finn diák

Zaklatásnak volt kitéve az a 12 éves finn diák, aki lőfegyverrel megölte kedden egyik osztálytársát, két diáklányt pedig súlyosan megsebesített - jelentette be szerdán a finn rendőrség.

Seppo Kolehmainen finn országos rendőr főkapitány nyilatkozik Helsinki elővárosában, Vantaában 2024. április 2-án, miután egy 12 éves tanuló lövöldözött a helyi Viertola általános iskolában

Forrás: MTI/AP

Fotó: Markku Ulander

A közleményben azt írták, "a gyanúsított a kihallgatásokon elmondta, hogy zaklatásnak volt kitéve, amit a nyomozás eddigi adatai alátámasztanak". Hozzátették, hogy a lövöldöző diák csak az év eleje óta volt a finn főváros északi, Vantaa városrészében található iskola tanulója. 

Az érintett iskolában kedd délelőtt kezdett el lövöldözni az elkövető, aki egy közeli rokonától szerezte a revolvert. 

A halálos áldozat és a két sebesült szintén 12 éves, a megsebesült lányok egyike finn, a másik pedig finn-koszovói kettős állampolgár. 

A rendőrségi közleményből az is kiderült, hogy a lövöldöző fiú az incidens utáni menekülése közben azokat a diákokokat is megfenyegette a revolverrel, akik éppen egy másik iskola felé haladtak. 

Az elkövetőt - aki már első kihallgatásán beismerte, hogy ő lőtte meg társait - a fiatal korára való tekintettel nem veszik őrizetbe, de átadják a szociális ellátórendszernek

 - tette hozzá a rendőrség. 

Az incidens miatt szerdára nemzeti gyásznapot hirdettek Finnországban, a közintézményeken félárbocra engedték a zászlókat. A tragédia sújtotta iskola előtt a hóeséssel dacolva egy tisztást alakítottak ki, ahol virágok és mécsesek meggyújtásával róják le kegyeletüket az emberek.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában