Ünnepélyes eskütétel

2023.07.15. 12:14

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarországot a magyarok akarata és szeretete tarthatja meg

Csak a magyarok akarata és szeretete tarthatja meg Magyarországot magyar országnak – hangoztatta a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzettek ünnepélyes eskütételén szombaton Budapesten, a Hősök terén.

MW

Résztvevők a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián végzett honvéd altisztek eskütételén a Hősök terén 2023. július 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az ország megmaradása elsőszámú feltételének nevezte a béke megőrzését, hangsúlyozva: komoly erők akarják, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba.

A mi dolgunk és felelősségünk az, hogy ezt ne hagyjuk és minden erőnkkel ellenálljunk ennek a törekvésnek

– fogalmazott a miniszter.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián végzett honvéd altisztek eskütételén a Hősök terén 2023. július 15-én
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A tárcavezető a 303 frissen végzett altisztről szólva azt hangoztatta, hogy „aki esküt tesz, az önmagát teszi fogadalma mögé fedezetül”.

 Vállalásuknak szerinte a szokásosnál is komolyabb súlyt ad, hogy a 

szomszédunkban a második világháború óta nem látott véres háború dúl, határainkat délről ostromolják, Nyugat-Európa egyes városaiban szinte hadiállapotok uralkodnak

különböző okokból, de a rend felbomlása mutatkozik Európa számos helyén.

Állandó készenlétre, éberségre, fegyelmezettségre és józan észre van szükség, hogy „megőrizzük a rendet és az által szabadságunkat” – jelentette ki a miniszter.

Szavai szerint az altisztek egy olyan honvédségben kezdik meg a szolgálatukat, amely hosszú ideje nem látott megújuláson megy keresztül, és amelynek köszönhetően évről-évre erősebb lesz.

A honvédség egyszerre újul meg emberi és szakmai minőségében, kultúrájában és felszerelésében – sorolta, megjegyezve: e fejlesztéshez a honvédség élvezi a kormány teljes erkölcsi és anyagi támogatását.

Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke a többi között arról beszélt, hogy a honvédség bővülő és erősödő képességei kapcsán az altiszti karra is óriási felelőség hárul. Képesnek kell lenniük az új, világszínvonalú haditechnika alkalmazására, kezelésére és üzemeltetésére.

BÖRÖNDI Gábor
Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke beszédet mond a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián végzett honvéd altisztek eskütételén a Hősök terén 2023. július 15-én
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A végzett altisztek „kismagasló szakmaisággal, vezetői kompetenciákkal, kiváló fizikai és mentális állapotban, valamint a haza és a szolgálat iránti elkötelezettséggel rendelkeznek”

 – hangoztatta.

Az altisztek eskütétele után a légierő díszelgő átrepülést hajtott végre a Hősök tere felett M17-es, H145M helikopterek, és Gripen-vadászgépek részvételével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában