Kérdések

2023.04.12. 12:58

Tordai Bence villája: a szakértő nem tudja megmondani, mikor lesz eredménye a vizsgálatnak (videó)

Tordai Bence budai házánál tartott szemlét tegnap az igazságügyi szakértő, akinek a véleménye döntheti el, hogy a politikus jogsértő módon építkezett-e.

Tordai Bence kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 3-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Az igazságügyi szakértő a bíróság által elrendelt bizonyítási eljárás keretében azt vizsgálja, hogy a Párbeszéd társelnöke szabálytalanul építette-e a II. kerületi házát, aminek becsült értéke 150 millió forint.

Tordai a telket még 2016-ban vásárolta, azon egy parasztház állt. Eredetileg ezt akarta átépíttetni, azonban úgy tűnik, egy teljesen új ház került az eredeti helyére. A Párbeszéd társelnöke korábban a Mediaworksnek nem cáfolta, hogy teljes egészében eltűnt a parasztház a telkéről, azonban szerinte ő nem hibázott, és minden szabályszerűen történt.

Tordai Bence az április 11-i helyszíni szemle során nem válaszolt az újságírók kérdéseire, és az igazságügyi szakértő sem mondott semmit, csupán annyit árult el, hogy nem tudja megmondani, mikor lesz eredménye a vizsgálatnak.

A Magyar Nemzet teljes cikkét itt olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában