Leleplezés a láthatáron

2022.03.16. 08:57

Anonymus megnevezte a célszemélyeket (videó)

Címkék#anonymous

Az újabb botrány egyik főszereplője Patek Gábor, aki nem más, mint Gajda Péter kispesti polgármester bizalmasa.

Anonymus nem szegte meg a szavát, ismét jelentkezett. Az álarcos figura néhány napja kerületi politikusokat érintő leleplezést ígért – írja a Magyar Nemzet

Szerdai videójában pedig sejtelmesen három olyan személyt ajánlott az újságírók figyelmébe, akik feltehetően fontos szereplői lesznek az előttünk álló „izgalmas” napoknak. – Kiindulásként Patek Gáborról, dr. Fischer Lászlóról és Deák Róbertről, illetve a III., a XVIII. és a XIX. kerületben végzett tevékenységükről fogok beszélni – fogalmazott Anonymus, aki bővebb információkkal nem szolgált az ügyről.

A három személy közül egyértelműen Patek Gábor az, akinek a személyével a sajtó korábban már foglalkozott. Patek ugyanis 2020-ig a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt a kispesti önkormányzatnál, ám szerepe jóval túlmutatott ezen.

Patek tulajdonképpen Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott. 

Patek nevét főként akkor ismerhette meg a szélesebb közvélemény, amikor 2019-ben kiszivárogtak azok a kispesti hanganyagok, amelyeken Lackner Csaba helyi önkormányzati képviselő – bódult állapotban – részletesen beszámolt a kerület korrupciógyanús ügyleteiről.

A fotó, ami oda-vissza bejárta a magyar sajtót: Lackner Csaba, a ventilátor és a fehér anyagot tartalmazó tasak Fotó: Magyar Nemzet

Lackner egyebek mellett arról beszélt, hogy 2016-tól közeli munkakapcsolatba került és együtt „dolgozgatott” Gajda Péter végrehajtójával.

Azzal is eldicsekedett, hogy Patek Gábor mellett Somogyi László üzletemberrel és Guzmics Zsomborral is szorosan együttműködött. Somogyi a kispesti önkormányzati pályázatokon rendszeresen nyert el komolyabb megbízásokat, úgy, hogy felesége eközben önkormányzati képviselőként tevékenykedett. Guzmics pedig a kerületi építéshatóság vezetője volt, nevét szintén több korrupciógyanús üggyel hozta összefüggésbe Lackner Csaba.

Jól mutatja Patek Gábor befolyását, hogy a hangfelvételeken úgy említették, mint aki bármit el tud intézni az önkormányzatnál. Gajda bizalmasa abban is jó volt, hogy a lebontásra, értékesítésre ítélt önkormányzati ingatlanokból kirakják a kiszolgáltatott, szegényebb bérlőket.

Az Anonymus által említett másik két nevet nem tudtuk minden kétséget kizáróan beazonosítani, Fischer Lászlóról és Deák Róbertről a sajtóban sem találtunk – a szóban forgó fővárosi kerületekkel összefüggő – információkat, találgatásokba pedig nem szeretnénk bocsátkozni. Természetesen keressük az álarcos alak által említett kerületeket, önkormányzatokat azt tudakolva, milyen kapcsolatban állnak a szóban forgó személyekkel.

 

Mint köztudott, Anonymus a mostanin kívül két üggyel jelentkezett, először tavaly nyáron a momentumos Cseh Katalin családi cége köré szervezett hálózatot leplezte le, másodszor pedig múlt év végén a fővárosban működtetett „jutalékos rendszer” működését mutatta be.

A hatóságok mindkét esetben nyomozást rendeltek el, amelyek jelenleg is zajlanak.

Borítókép: videóból kivágott fotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában