Járvány

2021.03.18. 12:33

Támogatja a Szputnyik V-t három keletnémet tartományi kormányfő

Támogatja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz oltóanyag európai uniós alkalmazását három keletnémet tartományi miniszterelnök a Berliner Morgenpost című német lap csütörtöki összeállítása szerint.

Bodo Ramelow türingiai kormányfő a lapnak elmondta, régóta úgy érzi, hogy a szövetségi kormánynak több erőfeszítést kellene tennie „alternatív vakcinák” engedélyeztetéséért.

Az AstraZeneca-féle oltóanyag körüli bizonytalanság veszélyezteti az oltási kampányt, ezért „fontos, hogy végre nagyobb erővel dolgozzanak a Szputnyik V témáján” – mondta.

Hozzátette: hetek óta hallani, hogy az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) nincs meg az összes dokumentum az engedélyeztetéshez. Ha ez valóban így van, sürgősen tisztázni kell az ügyet Oroszországgal – mondta az egykori Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött Baloldal (Die Linke) politikusa.

Bodo Ramelow „keletnémet kollégái is erősen rokonszenveznek az orosz oltóanyaggal” – írta a Berliner Morgenpost. Idézték a Türingiával szomszédos Szászország tartomány kormányfőjét, Michael Kretschmert, aki hangsúlyozta: „szemernyit sem kételkedik” abban, hogy az orosz tudomány képes hatékony oltóanyag előállítására. Ugyanakkor a szer alkalmazásához be kell várni az EMA engedélyét – mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

Ugyanígy ítéli meg a helyzetet az ugyancsak szomszédos Szász-Anhalt tartomány szintén CDU-s miniszterelnöke, Reiner Haseloff, aki kiemelte, hogy „a koronavírus elleni küzdelemben szívesen fogadunk minden oltóanyagot, amely biztonságos és hatásos”.

Ugyanakkor Michael Kretschmer szerint kétséges, hogy lehet-e megfelelő mennyiségben beszerezni az orosz termékből. Mint mondta, Oroszország „a kapacitásokat tekintve nincs abban a helyzetben, hogy rövid időn belül leszállítson 100 vagy 200 millió adagot”.

A Berliner Morgenpost rámutatott: a termék külföldi értékesítésével foglalkozó orosz állami befektetési alap (RDIF) azzal a megkötéssel helyezte kilátásba 100 millió adag második negyedévi exportját, hogy addigra teljesíteni kell a hazai oltási kampány nagy részét, és a 144 milliós Oroszországban még csak 8,5 millió embert oltottak be.

Mint írták, a moszkvai vezetés is elismerte, hogy nincs elegendő kapacitás, és ezért külföldön is be kell indítani a gyártást. Németországi termelésről is tárgyalnak, az oltóanyagot az IDT Biologika nevű társaság állíthatja elő, amely a szász-anhalti Dessauban működtet oltóanyaggyártó üzemet.

A CDU egyik vezető egészségügyi szakpolitikusa, Peter Liese európai parlamenti (EP-) képviselő szerint az oroszországi oltási kampány üteme alapján a szérum valószínűleg csak az év második felében kerülhet nagyobb mennyiségben az EU-s piacra. Akkor pedig „már biztosan nem lesz szükség a Szputnyik V-re”.

Ezzel számol a szövetségi kormány is, Berlin szerint lesz elegendő más oltóanyag, mire esedékessé válhat az orosz oltóanyag beszerzése – írta a Berliner Morgenpost.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!