provokáció?

2019.08.20. 13:05

Moszkva szerint Washington élezi a katonai feszültséget a rakétakísérletekkel

A katonai feszültség fokozásával vádolta meg Washingtont kedden Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes, miután az Egyesült Államok kísérletet hajtott végre egy szárazföldi állomásoztatású közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgéppel.

Az amerikai fegyveres erők vasárnap először teszteltek mobil indítószerkezetről felbocsátott „szárnyas rakétát” azóta, hogy az Egyesült Államok augusztus 2-án felmondta a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról megkötött orosz-amerikai INF-egyezményt.

„Mindez sajnálatos. Az Egyesült Államok nyilvánvalóan a katonai feszültség kiélezésére vette az irányt. Nem hagyjuk magunkat provokálni”

- hangoztatta kedden Rjabkov a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

„Talán nem is lehet világosabb és nyilvánvalóbb megerősítése annak, hogy ezeknek a rendszereknek a fejlesztése már régóta folyt az Egyesült Államokban,

és hogy a szerződésből való kilépésre való felkészülés egyebek között magába foglalta egyebek között az ehhez szükséges kutatási és fejlesztési munkálatokat” – tette hozzá a diplomata.

Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a francia hivatali partnerével Fort Breganconban hétfőn folytatott találkozója alkalmából megerősítette: Oroszország mindaddig egyoldalú moratóriumot hirdetett a szárazföldi állomásoztatású, közepes hatótávolságú eszközök telepítésére, amíg az Egyesült Államok ilyen eszközei meg nem jelennek a világ valamelyik régiójában.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke kedden Moszkvában újságíróknak szintén úgy nyilatkozott, hogy az amerikai fegyverkísérlet bebizonyította: az Egyesült Államok már a felmondása előtt megsértette az INF-szerződést. Ezt azzal indokolta, hogy augusztus 2. és 19. között lehetetlen lett volna elvégezni a teszthez szükséges kutatásokat. Emlékeztetett arra, hogy az 1987-ben megkötött egyezmény nemcsak a fegyverek gyártását és telepítését, hanem a gyártáshoz vezető kísérleteket is megtiltotta.

A szenátor szerint akárhová is telepítik majd a jövőben Ázsiába vagy Európába a közepes hatótávolságú amerikai eszközöket, az közvetlen katonai fenyegetést jelent majd Oroszország számára.

„Ez ismételten alátámasztja azt, hogy az Egyesült Államok nem azért rombolta le a szerződést, mert azt Oroszország megszegte (mi nem tettünk ilyet), hanem azért, mert akadályozta az amerikaiakat abban, hogy az egyoldalú és kizárólagos katonai fölény mitikus és mániákus célja elérésének utolsó szakaszába lépjenek” – nyilatkozott a politikus.

Koszacsov szerint az orosz ellenlépéseket nem a politika, hanem a tisztán a katonai tervezés fogja meghatározni az orosz védelmi képesség és nemzetbiztonság szavatolása érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!