tisztelet

2018.10.14. 14:40

Szentté avatták VI. Pál pápát és Romero vértanú érseket

Szentté nyilvánította vasárnap Ferenc pápa a katolikus egyház maga idejében két vitatott személyiségét, az egyházat a modern korba bevezető VI. Pál pápát és a mise közben meggyilkolt Óscar Arnulfo Romero y Galdámez salvadori érseket.

Vatikánváros, 2018. október 14. Hívők népesítik be a vatikánvárosi Szent Péter teret, ahol Ferenc pápa szentté avatja az egyházat a modern korba bevezető VI. Pál pápát, a mise közben meggyilkolt Óscar Arnulfo Romero y Galdámez salvadori vértanú érseket, két olasz papot, továbbá egy német és egy spanyol apácát 2018. október 14-én. (MTI/AP/Andrew Medichini)

Forrás: MTI/AP

Fotó: Andrew Medichini

A vatikáni Szent Péter téren több mint hatvanezer hívő részvételével megtartott szertartáson Ferenc pápa, az első latin-amerikai pápa viselte Óscar Romero püspök véráztatta övét, amely rajta volt akkor, amikor 1980-ban egy kórházban bemutatott misén lelőtte őt egy halálkommandó, és használta VI. Pál pápa botját, kelyhét, valamint ünnepi palliumát is.

A katolikus egyházfő homíliájában „egy extrovertált egyház prófétájának” nevezte VI. Pál pápát, aki megnyitotta az egyházat a világ felé. Romero érseket méltatva hangsúlyozta, hogy „nem törődve saját életével került közel a szegényekhez és híveihez”.

Romero érsek és VI. Pál portréi a Szent Péter-bazilika homlokzatán Filippo MONTEFORTE / AFP

A kanonizációra mintegy ötezer zarándok érkezett Salvadorból a Vatikánba, de több tízezer salvadori maradt fenn egész éjszaka, hogy a San Salvador-i székesegyház előtt kihelyezett óriás kivetítők által legyen részese az eseménynek.

Az első pápa volt, aki kilépett a Vatikán falai közül

XXIII. János halála után, 1963. júniusában választották meg Giovanni Montinit a katolikus egyház fejévé, aki a VI. Pál nevet Szent Pál előtti tisztelgésül választotta.

VI. Pál kitűnő diplomata volt, a kiegyenlítésre, a kompromisszumra való törekvés jellemezte. A modern világ kérdéseire keresett válaszokat, de teológiai és erkölcsi ítéletei inkább a hagyománnyal voltak összhangban. XXIII. János nyomdokán kívánt haladni, és folytatta az általa 1962-ben összehívott, a katolikus egyház történetében vízválasztót jelentő második vatikáni zsinatot.

Zsinati szellemű reformintézkedései közé tartozott a püspöki szinódus létrehozása, a római Kúria újjászervezése, a liturgiareform támogatása, a szentmise új szertartásának bevezetése, az anyanyelvi misézés, az egyházjog revíziója, a bíborosi kollégium nemzetközivé tétele.

Feloszlatta a nemesi testőrséget és a palotaőrséget, a Svájci Gárdát tette meg a Vatikán egyedüli fegyveres erejévé.

Ugyanakkor konzervatív döntéseket hozott a papi nőtlenség, a vegyes házasság és a válás, továbbá a születésszabályozás kérdésében, nevezetes enciklikái vitákat váltottak ki. A pápa az egyházat a „megfontolva haladás” szellemében kormányozta, nyitottá tette más vallások és a nem keresztény világ felé.

Ő volt az első pápa, aki – a Vatikán falai közül kilépve – megkezdte utazásait a világegyházban.

Több százezer kilométert repült, mind az öt földrészt bejárta, látogatást tett Izraelben, többször találkozott Athenagorasz konstantinápolyi ortodox pátriárkával, akivel 1965-ben kölcsönösen visszavonták az 1054-es egyházszakadáskor kimondott kiközösítéseket.

Ferenc pápa a 2014-es, a családról tartott szinódus után avatta boldoggá VI. Pált.

Vatikánváros, 2018. október 14.
Ferenc pápa a szentté avatási szertartáson
MTI/AP/Andrew Medichini

Elítélte az erőszakot, megölették az érseket

Az egyházon belül is sokszor vitatott pápával egy időben élt Óscar Romerót is „veszélyesnek” tartották egyes San Salvador-i püspöktársai, akik a „leállítását” szorgalmazták a kanonizációs dokumentumok szerint. Az 1917-ben Cuidad Barriosban született Romerót 1943-ban szentelték pappá, 1970-ben püspök, 1977-től San Salvador érseke volt a katonai diktatúra, tüntetések, sztrájkok éveiben. 1979-ben dossziét adott át II. János Pál pápának a salvadori katonai oligarchia bűntetteiről, felvette a kapcsolatot az amerikai Carter-kormányzattal.

1980-ban egy kórházban bemutatott misén halálkommandó lőtte le.

Széles körben úgy vélik, hogy a néhai Roberto D'Aubuisson, a salvadori hadsereg őrnagya, a jobboldali ARENA párt alapítója rendelte el megölését, mivel Romero rendszeresen elítélte a salvadori hadsereg és félkatonai szervezetek erőszakcselekményeit.

II. János Pál 2000-ben a 20. század mártírjai között nevezte meg. Romero vértanú érsek boldoggá avatását 2015 májusában tartották San Salvadorban 250 ezer ember előtt, a szertartáson bomba robbant, ami újabb zavargásokhoz és letartóztatásokhoz vezetett.

VI. Pállal és Óscar Romeróval együtt két olasz papot, továbbá egy német és egy spanyol nővért is szentté avattak.

Borítókép: A szentté avatási szertartásra összegyűlt tömeg a Szent Péter téren, háttérben a Szent Péter-bazilika

MTI/AP/Andrew Medichini

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!