befektetés a jövőbe

2017.09.21. 08:17

Lendületes fejlesztés zajlik az oktatásban

Solti Péter ezt arra alapozva jelentette ki, hogy 270 milliárdos forrás áll rendelkezésre az épített infrastruktúrán és oktatási eszközfejlesztésen túl szakmai-módszertani továbbképzésre.

A cél az, hogy XXI. századi körülményeket teremtsenek a diákok és a tanárok számára – szögezte le a Klebelsberg Központ elnöke a Magyar Időknek adott interjúban, amely a lap csütörtöki számában jelent meg, arra is kitérve, hogy a felújítási, iskolaépítési pénzügyi kereten túl a köznevelési intézmények fenntartására 600 milliárd forint jut.

Solti Péter azt mondta, hogy 33 ezer új bútorral kezdődik ez a tanév, ami egy 500 milliós beszerzés eredménye. Ezenkívül 44 tankerületi központot érint egy 45 milliárd forintos, uniós forrásból megvalósuló pályázat, amelynek segítségével tableteket és laptopokat szereznek be a „konvergenciarégiókban” lévő iskolákba.

Az ország középső részén pedig 7,5 milliárd forintért, kormányzati forrásból valósítanak meg informatikai fejlesztéseket, a cél, hogy az összes köznevelési intézményben egyformán magas színvonalú legyen a digitális eszközpark.

A Klebelsberg Központ elnöke megemlítette azt is: a kormány a szakszervezetek javaslatára döntött úgy, hogy a szeptemberi béremelést differenciálhatóvá teszi. Hozzátette, hogy „minden ellenkező híreszteléssel szemben az ehhez szükséges forrás az idei és a jövő évi költségvetésben is rendelkezésre áll”.

A tanárhiányra vonatkozóan Solti Péter hangsúlyozta, hogy erre a problémára megvannak a szükséges oktatáspolitikai válaszok. Ilyen például a Klebelsberg képzési ösztöndíj program és a pedagógus-életpálya. Az idei tanév elején a tankerületi központok megoldották, hogy minden diák megkapja a szükséges szakos ellátást. Ott, ahol valamelyik szakon tanárhiány volt, áttanítással, fizetett túlmunka elrendelésével lehet orvosolni a helyzetet addig, amíg nem sikerül betölteni az állásokat – fejtette ki.

Borítófotó: Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke beszédet mond. MTI Fotó: Kovács Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!