fifa

2021.03.24. 19:00

Blatterékat további közel hét évre eltiltották

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) további büntetést szabott ki Joseph Blatter korábbi elnökre és Jerome Valcke egykori főtitkárra, így eltiltásuk a sportágtól közel hét évvel meghosszabbodik.

Mindkét volt sportvezetőre hat év és nyolc hónapra szóló büntetést szabott ki a FIFA etikai bizottsága, ez az eddigi eltiltásuk októberi lejártakor lép majd hatályba.

Ezen felül mindkettőjüknek 1-1 millió svájci frankot is fizetniük kell.

A FIFA szerdai közlése szerint az elmúlt időszakban végzett vizsgálatok

több újabb szabálytalanságot tártak fel Blatterék hivatali idejéből.

Különösen problémásnak bizonyultak különféle FIFA-rendezvények után a szövetségi vezetőknek juttatott extra kifizetések, valamint szabálytalan szerződés-módosításokat és -hosszabbításokat is felfedeztek, Valcke esetében pedig megállapították, hogy magánjogi eljárásokat a FIFA térített meg.

Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, jelenleg a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltását tölti, és ennek októberi lejárta után lép életbe a mostani eltiltás. Ellene, ahogy a FIFA főtitkári pozícióját 2007 és 2015 között betöltő Valcke ellen is, több nyomozás, eljárás és büntetőper zajlik.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!