2020.05.19. 18:50
Buttont sokkolta, hogy Vettel távozik a Ferraritól
A 2009-ben világbajnok Jenson Buttont „sokkolta”, hogy Sebastian Vettellel nem hosszabbított szerződést a Forma-1-es Ferrari istálló.
Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának első szabadedzésén szuzukai pályán 2019. október 11-én.
Forrás: MTI/EPA
Fotó: Diego Azubel
A 40 éves brit sztár a Sky Sportsnak nyilatkozva úgy fogalmazott, ha a csapat távolította el a négyszeres vb-győztes német pilótát, akkor az olaszok „őrültséget” követtek el.
„Tavaly megmutatta, hogy mennyire gyors tud lenni, és bár voltak nehéz pillanatai, amikor Charles Leclerc nagyon jól teljesített, végül megbirkózott ezzel a mentális kihívással és visszavágott”
– fejtette ki véleményét Vettelről Button, hozzátéve, hogy a 32 éves német versenyző éppen az a személy, akit bármelyik F1-es csapattulajdonos szívesen látna az egyik autójában.
„Valami van a háttérben. Nekem nagyon furcsa, ami történt, és még mindig nehéz elhinnem, hogy Sebastiant jövőre már nem látjuk a piros versenyautóban”
– mondta Button.
A Ferrari a múlt héten jelentette be, hogy nem hosszabbít Vettellel, akinek az év végén jár le a szerződése.
A német helyére a spanyol Carlos Sainz Jr. érkezik 2021-ben.
A német sajtó arról írt, hogy az olaszok csökkentett fizetéssel járó egyéves megállapodást ajánlottak Vettelnek, melyet a versenyző visszautasított. Vettel később azt nyilatkozta, a pénzügyi kérdések nem befolyásolták a Ferrarival közösen meghozott döntést.
Az idei Forma-1-es idény a koronavírus-járvány miatt még nem kezdődött el, a tervek szerint július elején Ausztriában versenyez majd először a mezőny.
Borítókép: Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának első szabadedzésén szuzukai pályán 2019. október 11-én