Közélet

2015.05.11. 07:15

Nagy sikert aratott az új bábolnai termelői piac

Kézműves sajtok, melyek egészen máshogy ízlenek, mint a bolti termék. Méz, a legjobb fajtából. Nemsokára pedig már zöldség és gyümölcs is lesz - megnyílt a bábolnai termelői piac.

Sz.I.

Régóta meglévő lakossági igényt elégít ki az a termelői piac, amely május 9-én nyitotta meg jelképes kapuit Bábolna központjában. Már reggel hét órakor gyülekeztek az árusok, és hamar megteltek az egységes arculatú, fából készült standok, amelyeket a város önkormányzata térítésmentesen bocsátott rendelkezésre – csakúgy, mint magát a piac területét.



Bábolna polgármesterét, dr. Horváth Klárát megrakott bevásárlószatyorral találjuk a helyszínen. Kérdésünkre elmondja, hogy szinte minden standnál vásárolt valamit, hogy megkóstolja a termékeket, de leginkább a sajtok választéka nyűgözte le. A sokaságot látva a polgármester őszinte lelkesedéssel jegyzi meg, hogy régen látott ennyi embert szombat délelőtt Bábolnán, ráadásul a lakosok nem csak vásárolnak, hanem beszélgetnek is egymással, láthatóan jól érzik magukat. Igazi közösségi tér lett a piac már az első napon – fogalmaz dr. Horváth Klára.

Valóban: az emberek tényleg beszélgetnek egymással és az árusokkal, akiktől kóstolót kapnak, sőt még tanácsokat is. A táblákat tanulmányozva kiderül, hogy nemcsak Bábolnáról, de a szomszédos Banáról, Nagyigmándról is érkeztek termelők, de felfedeztünk naszályi és mocsai standot is.
Parizek Zoltán és felésége azonban bábolnai, és őstermelő méhészként mi mást is árulnának, mint mézet. Mindketten örülnek a piacnak, s mint mondják, nemcsak eladóként, hanem vevőként is számíthatnak rájuk a jövőben. A méz már fogytán van a standon, indoklásul elmondják, hogy a tavalyi rossz idő miatt kevés méz „termett” országosan, így ők kifogytak az áruból.

Nagy Károly településgazda éppen a különlegesen fűszerezett kézműves sajtok között válogat, amikor megszólítom. Elmondja, hogy kétfélét is vett, mert egészen más íze van, mint a boltinak. Mint megtudom, ő egyébként dolgozik ezen a napon, hiszen hivatalból ő és csapata rendezte be a helyszínt és felügyelik a rendet is.

Közben feltűnik Poprády Ildikó, a piac főszervezője is, aki nem várt sikerről beszél mind a standok száma, mind az érdeklődők tekintetében. Mint mondja, a gyümölcs- és zöldségárusok még hiányoznak, de a következő piacnapon már ők is itt lesznek. 

Délelőtt tíz órára, a hivatalos megnyitó időpontjára szinte teljesen megtelik a piactér, igaz, ennek az is az oka, hogy az első alkalomra a felnőtteknek ingyenes egészségügyi szűrést is végeznek, a gyerekeket pedig székely mesemondó várja hangulatos programokkal.

Ezen a szép májusi szombaton mindenki jól érezhette magát Bábolnán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!