Bokros: nem vagyok szentimentális típus

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Bokros Lajos szerint a kopogtatócédula-gyűjtés rendkívül negatív eljárásrend
[/caption]

Tatabányai sajtótájékoztatóján cáfolta Bokros Lajos az esetleges lemondásáról szóló híreszteléseket éppúgy, mint hogy az MDF szövetséget tervezne a Lehet Más a Politika (LMP) párttal. A Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje többek között elmondta, hogy "az MDF 80-90 százalékban egységes, elkötelezett a program és a helyi jelöltek támogatása mellett. Bejelentette, hogy Komárom-Esztergom megye öt MDF-es országgyűlési képviselőjelöltje közül három már leadta a szükséges számú ajánlószelvényt, majd hozzátette: "ez az egész kopogtatócédula-gyűjtés rendkívül negatív eljárásrend és intézmény. Egy olyan hungarikum, melyet felesleges volt feltalálni, mert rengeteg visszaélésre ad alkalmat".
A politikus válaszolt a 24 Óra és a Kemma.hu kérdéseire a sajtótájékoztató után.

– Az utóbbi időben tényleg nem volt olyan pillanat, amikor őszintén megbánta a miniszterelnök-jelöltséget az MDF körüli káosz miatt?
– Nem vagyok egy szentimentális típus. Ha valamit eldöntök, akkor foggal-körömmel ragaszkodva hozzá, a végső következményekig kitartok mellette. Nem egy pillanatnyi szeszély miatt tértem vissza az MDF színeiben a politikába. Úgy gondolom, hogy ennek a pártnak a múltja, a tagsága, a vezetősége és a programja a leginkább garancia arra, hogy a saját elképzeléseimnek megfelelő gazdasági és társadalmi programot végrehajtsuk kompromisszumok nélkül.

– De az SZDSZ-el kötött paktum az éppen egy kompromisszumnak tűnik. Most hogyan látja: nyertek vagy veszítettek vele?
– Nem jelent ez kompromisszumot. Talán az előbb hozzá kellett volna tennem, hogy én kompromisszumon az elvtelen megállapodást értem. Nevezetesen, hogy ebből a programból valamit csak azért kihúzok, mert mondjuk két embernek nem tetszik. Ebben a programban kétségkívül vannak olyan reformjavaslatok, amelyek rövid távon érzékenyen érinthetik a társadalmat, de mégis azt gondolom, hogy ezeket muszáj vállalni, mert egyébként nincs kilábalás és fellendülés. Senki nem kért meg engem arra, hogy bármiféle kompromisszumot kössek a rövidlejáratú népszerűség hajhászása jegyében a szavazatmaximalizálás érdekében. Churchill azt mondta egy helyen, hogy a politikus a következő választásokra koncentrál, míg az államférfi a jövőre szegezi tekintetét.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Jagarics Ferenc, Bokros Lajos,Ludányi Tamás és Jónás László az MDF sajtótájékoztatóján Fotó: KTJ
[/caption]

– Ez igaz, de egy másik helyen meg vért és könnyeket ígért.
– Jó, de a jelen helyzetet azért ne hasonlítsuk össze a háborús viszonyokkal. Én azért ennél jobbat is tudok ígérni. Azt hiszem, hogy a felelős programalkotás és politizálás ott kezdődik, ha elmondjuk a választópolgároknak becsületesen, hogy nincs ingyen ebéd, mert mindennek megvan a maga ára és költsége. Ennek alapján pedig nem lehet csak olyan alternatívákat felvázolni, amelyekben minden rózsaszín.

– Hogyan tud megküzdeni azzal a kettőséggel, hogy a kilencvenes évek közepén végrehajtott intézkedéseit egyetemeken oktatják, de a magyarok többségének még ma is görcsbe ugrik a gyomra a Bokros-csomag kifejezés hallatán?
– Azt gondolom, hogy ez is változott már. Ez a gyomorgörcs lehet, hogy a kilencvenes évek közepén indokolt volt, mert akkor sokan kételkedtek annak a bizonyos stabilizációs intézkedéscsomagnak a sikerében. De ma már azt lehet mondani, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége visszasírja azt a hasznot, amit a kilencvenes évek második felében a maihoz képest aranykorinak tűnő növekedés formájában ez a stabilizáció előállított. Nekem a villamoson, a buszon, a metrón azt a kérdést szokták feltenni a polgárok, hogy „úgy érzem Bokros úr, ha akkor tudott volna még csinálni néhány reformot, akkor ma már nem itt tartanánk.” Az ember erre igyekszik szerény lenni, és azt válaszolja, hogy valóban megközelíthettük volna már az osztrák életszínvonalat még pár reformintézkedéssel, ahelyett, hogy leszakadjunk még Csehországtól, Lengyelországtól és Szlovákiától is. Maradjunk ennyiben a gyomoridegesség tekintetében.

– Most hasonló a helyzet, mint a kilencvenes évek első felében, megspékelve egy világgazdasági válsággal. Kérdés, hogy egy szigorú költségvetési politikával hogyan lehet megvalósítani az Ön által hangoztatott reformok kritikus tömegét egyszerre?
– Ez egy alapvető kérdés. Hogyan lehet egyszerre jó gazdaságpolitikát folytatni szigorú takarékos költségvetéssel, és egyúttal olyan reformokat megvalósítani, amelyeknek a költsége kétségkívül előbb jelentkezik, mint a haszna. Én azt gondolom, hogy ez mégis lehetséges, és ezt vázolja a Magyar Demokrata Fórum programja. A mai magyar költségvetés ugyanis nem egyszerűen csak nagy, hanem rendkívül pazarló is. Ha például nem lenne 3200 önkormányzat csak 240, de hatékonyabb lenne a közigazgatás, akkor sírna valaki az önkormányzatok után azokon kívül, akik ott dolgoznak? Utóbbiak lehet, hogy rövid távon nehéz helyzetbe kerülnek, de a közpolitikában mindig azt a kérdést kell feltenni, hogy milyen alternatívák előtt állunk. Ha pedig az alternatíva az, hogy a bruttó hazai termék 50 százalékát a költségvetésen keresztül elpazaroljuk olyan szolgáltatások nyújtására, amit az adófizetők nem értékelnek sokra, akkor már nincs is kérdés. Tudniillik, ha az emberek sokra értékelnék ezeket a szolgáltatásokat, akkor szívesen fizetnék az adót. Svédországban és Dániában például nem jutottak be a parlamentbe az adócsökkentést ígérő pártok, mert az emberek végiggondolták, hogy mi lenne akkor az óvodák, az iskolák meg az egészségügy színvonalával. Magyarországon mindenki örömmel megszavazza az adócsökkentést, mert nem értékeli semmire azokat a közszolgáltatásokat, amelyeket a hallatlan mennyiségű adóbevételből rendkívül korrupt módon az állam előállít. Ha a költségvetési intézményeket is minőségi munkára kényszerítenénk, jóval kevesebb költségvetési ráfordítással is jóval magasabb színvonalú közszolgáltatásokat lehetne előállítani. Az biztos, hogy nincs reálgazdasági fellendülés államháztartási reform nélkül. Ez az állam túl nagy, óriási a hiánya és rossz a szerkezete, pazarló és korrupt. Az állam szűkítése javíthatná a kis- és közepes vállalkozók tőkeellátottságát, olcsóbb lenne a hitel, alacsonyabbak lennének a kamatok, ennek alapján lehetne több beruházás is, valamint bővülhetne az export.

– Jó, hogy említette a korrupciót, mert egy független közgazdászokból álló társaság civil kezdeményezésként értékelte az MDF programját is, amelyből a korrupcióval és a roma népesség integrációjával kapcsolatos konkrétumokat hiányolták.
–  Nézze, tudok még legalább nyolc dolgot, ami nincsen bővebben kifejtve, de ezek valóban a mai magyar társadalmat foglalkoztató alapkérdések. A korrupcióval már eleve a közigazgatási reform programpontjában foglalkozunk, de abban igaza van, hogy ennek számos metszete van, elég, ha csak a pártok finanszírozására gondolunk. Ezekben alapvető változtatásokra van szükség. Viszont a roma integrációval kapcsolatban nem gondolom, hogy egy átfogó felzárkóztatási programra van szükség, mert az egész társadalom felemelkedése együtt jár a romák felemelkedésével is. Munkahelyeket kell teremteni azok számára, akik tudnak és akarnak dolgozni. Másrészt az oktatásban nagy hangsúlyt kell fektetni a hátrányfelzárkóztatásra az egész napos iskolákkal. Fontos a szakmunkásképzés, hogy roma fiatal ne a segélyfüggő munkanélküli szülők mintáját kövessék, hanem a kétkezi munka becsületét megtanulva beintegrálódjanak a társadalomba.

– A választópolgárokat mindig saját városuk, megyéjük, régiójuk helyzete érdekli leginkább. Ön szerint mi lehet az itt élők esélye a gyarapodásra?
– Nem tudom magam hirtelen átvarázsolni regionális fejlesztési szakemberré, ezért azt sem tudom megmondani, hogy ebben a megyében hol vannak azok a kitörési pontok, ahová összpontosítani kellene fejlesztési forrásokat. Az MDF programja inkább az egész ország felemelkedésével foglalkozik és nem a régiók sajátosságaival. Azt helyben az értelmiségieknek, a kamaráknak és a vállalkozóknak kell kitalálni, hogy melyek azok a területek, amelyek leginkább esélyt kínálnak a gyarapodásra. Mi mindennek a kereteit szeretnénk megteremteni az akadályok lebontásában. Ugyanakkor a munkahelyteremtést és a fellendülést nem az államtól kell várni. Az állam annyit tehet, hogy olyan szabályozási környezetet teremt, amelyben az emberek érdekükben állónak tartják a tanulást, a befektetést, a több munkát és az adófizetést is.

– Azt mondják Önről, hogy ebben a kampányban túl keveset politizál, és túl sokat számol. Nem gondolja, hogy hasznosabb lenne egy-egy téma kissé „populistább”, közérthetőbb megfogalmazása?
– Szerintem én közérthető módon kommunikálok, ebben nem lehet hiba. Azt nem szokták a fejemhez vágni, hogy túlságosan magasröptű és csak a vájt fülűek számára érthető előadásokat tartok, mert ez kifejezetten nem jellemző rám. A másik vádnak pedig kifejezetten örülök, mert hiszen Ön is idézte ennek a közgazdász társaságnak a programbírálatát, amelyben kifejezetten a számokat hiányolták. Az igazság azonban az, hogy ez egy választási program és nem egy kormányprogram. Ha majd kormányprogram lesz, akkor nyugodt lehet mindenki, hogy iszonyatos sebességgel kiszámolom egy fél év alatt, hogy mi lenne az optimális megoldás a választóknak.

– A legalapvetőbb kérdés az, hogy bármilyen kormányprogramnak van-e esélye egy egységes és összehangolt reformfolyamat végrehajtására egy olyan országban, ahol a hagyományos kormány-ellenzék ellentét miatt a rendszerváltás óta nincs politikai és ezáltal társadalmi konszenzus?
– Ehhez más politikai kultúra kell. A rendszerváltozás után azért volt egy olyan összefogás, amely ezt az országot a reformok élvonalában tartotta. Ez azért lehet bizonyíték arra, hogy a magyar lélektől sem idegen az összefogás. Akkor is voltak torzsalkodások, de akkor még a politikai ellenfelek nem kiirtandó, eltaposandó ellenségnek tartották egymást, hanem vitapartnernek. A tanulság ebből annyi, hogy a fejlődés ciklikus. A politikai kultúra Magyarországon ma siralmas. A magyar társadalom pedig szenved attól, hogy ilyen silány politikai osztálya van, amely képes egy tál lencséért a nemzet jövőjét is elárverezni. Ez ellen küzdünk, de ehhez olyan tisztességes programok kellenek, amelyek nem zsákbamacskát árulnak, hanem a megvalósítás esélyével bírnak, és az eredménye az lesz, amit ígérünk, és nem valamiféle délibábos jövőkép.