Közélet

2007.11.20. 23:18

Szerelmet vallottak az iskola igazgatójának

A komáromi Kultsár István Szakközépiskola is megtartotta gólyabálját feldíszített tornatermében. Az iskola hagyományaihoz híven már a bál előtt megkezdődött a gólyahét, vagyis a gólyák avatása.

Erdős Ágnes

Az iskola megtelt angyalnak és ördögnek öltözött kilencedikesekkel, akik még palacsintát is sütöttek a negyedikeseknek. Nagyszünetben a végzősök különféle feladatok elé állították a gólyákat egészen a gólyabál napjáig.
A bálon a három 9. osztálynak először egy műsorszámmal kellett bemutatkoznia a közönség előtt. A 9. A tanulói egy paródiát adtak elő osztályfőnökük, Maróti László szereplésével "Amerikai Nagykövetség" címmel. A 9. B osztályosok balett-tánccal lepték meg a közönséget. Osztályfőnökük, Szabó Attila tanár úr is együtt táncolt velük. A 9. C diákjai több műsorszámmal is készültek. A közönség először kánkánt láthatott fiúk előadásában, majd az osztály egy általuk, s osztályfőnökük, Csobolyó Tünde segítségével írt versikével lepte meg a közönséget.
A műsorszámok után következett az avatás a negyedikesek irányításával, akik frappáns feladatokkal lepték meg a gólyákat: cumisüvegből kellett joghurtot inniuk, volt mikrofonba éneklés, páros tánc újságpapíron, lovaglás seprűn, s minden osztályból egy lánynak megadott szavak alapján szerelmet kellett vallania az iskola igazgatójának, Turi Bálintnak. 
A 9.-esek műsorszámát és az avatás során nyújtott teljesítményét a zsűri értékelte. Az első helyen a 9. B osztály végzett, őket követte a 9. C, s végül a 9. A. Mindhárom kilencedik osztály előadásáért, szerepléséért jutalmul egy nagy tortát kapott. Gólyáink immár valóban kultsáros diákok lettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!