Kemma

2010.09.16. 10:41

Bábolnai időutazás

Aki az elmúlt évtizedekben többször is megfordult Bábolnán, azt az egykori uradalom és ménesbirtok patinás épületegyüttesének képei, a rendezettség, tisztaság, a lovas múltat és jelent idéző szobrok látványa jó érzéssel tölthette el. Ez a jó érzés az elmúlt években csak fokozódhatott a hétéves városba látogatókban.

x

Érdemes egy képzeletbeli időutazáson részt vennie ezen a szép környéken. Ebben, dr. Horváth Klára, a városka polgármestere volt segítségünkre. Az ideérkezőt széles, tiszta utak, hatalmas, „lélegző” zöldfelületek fogadják. A hagyományokat megőrizték, miközben intézmények, épületek újultak meg, játszóterek „születtek”, új létesítmények nőttek ki a földből.

– A legszembetűnőbb változást a 2006-ban, jelentős önkormányzati támogatással megépített körforgalom jelentette – emelte ki a polgármester asszony. – Szimbolikusan, ezzel vette kezdetét a városközpont kialakítása, fejlesztése. Százmilliós uniós forrásból, tíz százalékos önkormányzati önrésszel korszerűsítettük az Egészségügyi Központot, ahol a szakellátások működtetését a város csaknem évi húszmillióval támogatja. A források egyötödét speciális orvosi eszközök beszerzésére fordítottuk, miközben az intézményt kívül-, belül felújítottuk.
A városi „városépítő” példa a magánerős befektetéseket is generálta. Üzletek, boltok, irodák nyitottak, újultak meg a környéken. A központban több generációs, a szabadidő aktív eltöltésére alkalmas játszóteret alakítottunk ki. A több mint 84 és fél milliós projektből 76 millió forintot pályázati forrásból fedeztünk.

Ahogy tovább haladunk a felújított Jókai és Erzsébet utcákon, egy 113 milliós beruházáson lépkedünk, amely csaknem 80 millió forintos állami támogatással valósulhatott meg. Így jutunk el a „régi” és az „új” általános iskolához.
– Számomra talán azért ez a legfontosabb beruházás, mert tizenkét évvel ezelőtt nekem kellett elrendelnem az életveszélyessé vált épület bezárását – emlékezik dr. Horváth Klára. – Jó érzés, hogy a régi újjáépítésében, kibővítésében, az új korszerűsítésében mi is, én is segíthettünk, segíthettem.

A régi iskola új épületszárnyat kapott. Ebben az épületegyüttesben helyezték el a nyelvi laborokat, itt talált otthonra a Bábolna TV -stúdiója. Tankonyhát alakítottak ki a lányoknak, technika műhelyt a fiúknak. Az újabban iskola tornatermét többfunkciós csarnokká, művészeti teremmé alakították át, amelynek rendkívül jó az akusztikája. Az oktatási intézményekben jelentős összegeket fordítottak taneszközök beszerzésére, az udvarra játékelemeket vásároltak. Az erre fordított összeg elérte a 20 millió forintot.

– Az elmúlt húsz évben ilyen jellegű, nagyságrendű fejlesztésre nem volt példa az iskolában – hangsúlyozta „kalauzunk”. – De a közelmúltban elkészült a városközpont új térkövezése a kereskedelmi egységek által határolt területen, és új parkolókat is kialakítottunk a környéken. A polgármesteri hivatal előtti útszakasz műszaki átadása pedig ma lesz.
A csapadékvíz elvezetése az egész megyében, szinte valamennyi településen gondot jelent. Bábolnán egy 3-4 éve elkészített vízrendezési terv alapján folyamatosan zajlik az árkok, átereszek, csatornák építése, felújítása. A Banai úti területen négy utcában, mintegy hetvenmilliós beruházással oldották meg a csapadékvíz elvezetését. A város vezetése köszönettel tartozik az ott élőknek a türelmükért, a megértésükért, hiszen ezek a munkálatok sok kényelmetlenséget okoztak a környékbelieknek.

– A város 750 millió forintos költségvetése, az intézmények működtetése mellett, saját magunk aligha tudnánk ilyen nagyságrendű fejlesztéseket finanszírozni, nem tenné lehetővé a fent említett nagyságrendű fejlesztéseket – vélekedett dr. Horváth Klára. – Ezért aztán minden pályázati lehetőséget igyekszünk kihasználni. Első és legfontosabb persze a város biztonságos működtetése. Az önkormányzat konzervatívnak tekinthető gazdaságpolitikát folytat. Soha nem engedtük túlnőni a hitelállományunkat a biztonsággal kezelhető keretnél. A száznegyven milliónyi hiteállományunk is ezt bizonyítja. Ekkora adósság kezelhető, egyébként meg ez az összeg is a városi fejlesztéseket, a korszerűsítéseket, egyszóval a bábolnaiakat szolgálja. Miközben ezzel párhuzamosan Bábolna vagyona négy év alatt 200 millió forinttal gyarapodott, az elmúlt 12 évben több mint 3,5-szeresére, három milliárd forintra nőtt.

Jól működő civil szervezetek

Bábolna városa büszke valamennyi közösségformáló szervezetére. A rendkívül aktív polgárőrségre, az önkéntes tűzoltó egyesületre, de ilyen az Aranyhal HE, a Cseperedő Néptáncegyüttes vagy a helyi Vöröskereszt, amely óriási segítséget nyújt a különböző élelmiszercsomagok elosztásában a rászorulók között. Így például a bábolnai kombinát nyugdíjasainak biztosított 5.500 forintos élelmiszeradomány eljuttatásában is hamarosan segítenek, amelyhez a 200 éves Bábolna Alapítvány adott támogatást. A legújabb civil szervezetek: a Helytörténeti Baráti Kör, amely egyebek mellett a ménesbirtok és a mezőgazdasági kombinát múltjával foglalkozik, valamint a kézimunka szakkör.

Bábolna a sportok városa is

Az elmúlt években a település sportkomplexuma teljesen megújult. Műfüves pálya épült a stadion mellett. Emellett évi 8-10 millió forinttal is támogatja az önkormányzat az élő sportot. Sportcsarnok és tekecsarnok várja a fiatalokat és az és idősebbeket egyaránt. A városban 120-150 fiatal sportol rendszeresen. A legnépszerűbb a futball, a kézilabda és a teke. A városi sportkoncepció lényege, hogy a sportolásra fordított összegek az egészség megőrzését is szolgálják az ovisoktól az idősekig.

Munkahelyteremtés és a fiatalok támogatása

A bábolnai önkormányzat a városban élő, itt letelepedni szándékozó fiatalok első lakáshoz jutását 500 ezer forinttal támogatja. Az otthonteremtést támogatandó, négyzetméterenként 900 forintról 700 Ft-ra csökkentették az építményadót. Az életkezdési támogatás a bölcsődés kortól az iskoláig elkíséri  a gyerekeket. Ennek mértéke 100 ezer forint, amelyhez a szülők időarányosan juthatnak hozzá. Dr. Horváth Klára polgármester a támogatásokkal kapcsolatban hangsúlyozta:, azok összegszerűségét, feltételrendszerét és jogosultságát az új testületnek feltétlenül érdemes lenne átgondolnia. Ahogy több más, Bábolna jövőképét érintő kérdéskört is, felelős közéleti disputát generálva a lakosság körében – hiszen a város jövőjét alakító döntések minősége azon is múlik, mennyire érzik magukénak az érintettek.
A városban is az alapproblémák közé tartozik a munkahelyteremtés. A kisvállalkozókat úgy igyekeznek segíteni, hogy 2,5 millió forint bevételig mentesítik őket az iparűzési adó alól. Ugyanakkor 2009. januárjától csökkentették az építményadó mértékét 900 Ft-ról 750 Ft/m2-re. Emellett is szoros kapcsolatot tartanak fel a településen működő, vagy fejleszteni, letelepedni szándékozó társaságokkal. Kikérik a véleményüket a fejlesztések irányáról, lehetőségeiről.

A McDonald''s alapanyaggyártója, a helyi ESCA Kft. amerikai tulajdonosa úgynevezett második ütemű fejlesztésre készül. A tervezett beruházás összege 5,5-6 milliárd forint, amely tartalmazza egy új gyártósor, hűtőház, zsírfogó, valamint szennyvíztisztító létesítését. A projekt időtartama 18 hónap, és várhatóan 60 új munkahelyet teremt. A befektetést a szabályozási- rendezési terv módosításával tudja segíteni az önkormányzat. 2011 végére már érvényes építési engedélyezési tervük lehet, és megindulhat a kivitelezés.
További munkahelyeket teremt az Aliter-P Kft., amely állattartó telepek felszerelésével, berendezéseinek forgalmazásával foglalkozik. A munkahelyteremtést – esetükben – a közművek (szennyvízcsatorna) kiépítésével segíti a képviselő-testület, a város vezetése.


Társadalmi esemény lett a Kukorica Fesztivál

Ha azt mondom Bábolna, elsőre mindenkinek a ló, a lótenyésztés jut eszébe. Aztán a csirke, és legfeljebb csak harmad „íziglen” a kukorica. Pedig az őszi, kukorica-betakarítás fontos esemény a környéken. Ezért hívták életre – 12 évvel ezelőtt – a Kukorica Fesztivált, amely azóta alaposan kinőtte magát, formálódott, átalakult. Az esemény történetéről, jellegéről dr. Horváth Klára polgármester faggattuk.

– Úgy hat-hét évvel ezelőtt vetődött fel, hogy ez a rendezvény teret adhatna a különböző itt élő alkotók bemutatkozásának is – mondja a város vezetője. – Eleinte nagyon ódzkodtak az itt élő művészek, nehezen indult el a dolog. Aztán egyre többen és többen döntöttek úgy, hogy megmutatják magukat, bemutatják mit is tudnak. Napjainkban legalább húsz helyi alkotó művésszel számolhatunk a fesztiválon, emellett zenei és táncbemutatók is lesznek, amelyeken a város lakói szerepelnek.Ezen túl még a gyermekeknek rengeteg játék, felnőtteknek borkóstoló és szórakoztató műsorok is lesznek! Az elmúlt években igazi, családias társadalmi ünneppé, eseménnyé alakult a rendezvény. Némiképp csatlakozik a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokhoz is, amely tovább növeli a látnivalók számát, a városi programokat színesítve. A bábolnaiak ilyenkor hívják meg városunkba a rokonaikat, ismerőseiket, hogy egy hosszú hétvégén együtt legyenek és jól érezzék magukat, színvonalasan, tartalmasan szórakozzanak, kikapcsolódjanak.

A cikk a bábolnai önkormányzat támogatásával készült el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!