2019.03.24. 06:58
Súlyos sérülést okozott az oroszlányi sofőr vakmerősége, a bíróság előtt felelhet tettéért
A járművezetővel szemben a Tatabányai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot és az iratokat elküldte az ügyészségnek.

Mindketten az árokba kötöttek ki
Forrás: police.hu
A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyészség előtt annak az oroszlányi sofőrnek az ügye, aki tavaly súlyos balesetet okozott Oroszlány és Környe között.
Sz. Zsolt 2018. augusztus 27-én Opel típusú gépkocsijával közlekedett Oroszlány irányából Környe felé. Közlekedése során egy vele azonos irányba haladó jármű előzésébe kezdett, amelynek során elvesztette uralmát a járműve felett és nekiütközött az előzött Nissan típusú autónak. Az ütközés következtében mindkét jármű letért az útról és az árokba borult.

A balesetben a részes gépjárművet vezető 69 éves nő könnyű, míg 80 éves utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Az okozó járművezetővel szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tatabányai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
