Futni, de gyorsan 2.0

A jó pap holtig tanul – hangzik a közismert mondás –, amelynek igazságát jómagam annak az interjúnak a kapcsán is igazolva láttam, amit Orbán Viktor adott egyik kedvenc műsorának, a közszolgálati rádió Vasárnapi újságjának. No, persze, nem az okozott számomra meglepetést, hogy a Fidesz első embere ezúttal is „milliárdosozott” egy kicsikét, vagy hogy a mostanában szinte már szállóigévé vált elszámoltatással összefüggésben „a legelemibb, legmélyebbről feltörő népi igény”-ről beszélt, sőt, még csak nem is az, amikor azt mondta, hogy a közvélemény-kutató cégek mérései „irreálisak”, valamint hogy „nem szabad elhinni, amikor 60-70 százalékot mérnek a Fidesznek”, mert ez utóbbi csupán azt jelzi, hogy Orbán óvatos duhaj, és nem szeretné, ha újra kiénekelnék a szájából a sajtot..., engem inkább az a kijelentése hökkentett meg, amely a jövő vasárnap esedékes európai parlamenti választások lehetséges következményeiről szólt, és amelyet pártállásától és politikai szimpátiájától függően mindenki másként értékelhet..., felfoghatja reményt keltő ígéretnek, biztatásnak vagy éppen egyfajta fenyegetésnek. Igen, ugyanis Orbántól most azt is megtudhattuk, hogy a június 7-i voksolás messze nem az EP majdani összetételéről szól, amint azt nagy naívan feltételezhetnénk, és nem is egyszerűen egy újabb „szociális népszavazás” lesz, ahogy azt a hétvégén Varga Mihály, a Fidesz alelnöke megállapította, hanem arról is dönt, hogy Orbán Viktor június 8-án szép halkan, visszafogottan, udvarias stílusban kéri-e meg a kormányt az azonnali távozásra, avagy nagyon is határozottan, nem kímélve sem a politikai ellenfeleit, sem a saját hangszálait.  

Merthogy a Fidesz elnökének az a mondata, miszerint „én is más hangon, más hangerővel és más, új szavakat használva fogok beszélni június 8-án, ha van egy szoros Fidesz-győzelem, és egészen másképpen, ha a választásból egy egyértelmű és elsöprő népakaratot lehet kiolvasni”, nem egyebet jelent, mint a Bajnai-kabinet lelépésének, illetve az előrehozott választások kiírásának a követelését, afelől semmilyen kétségem sincsen. Amiként persze, abban is biztos vagyok, hogy az ellenzék vezérének ez a „nem marad más számára, mint futni, de gyorsan”-féle beszéde (pontosabban annak 2.0-ás változata) már réges rég ott lapul az elnöki fiókban, hiszen ha valaki, akkor Orbán egészen pontosan tudja, hogy pártja utcahosszal nyeri majd az EP-választást, következésképpen az ilyen „vagy így, vagy úgy fogok beszélni” ígérettel túlságosan sok kockázatot igazán nem vállal. Más kérdés természetesen, hogy ennek a „kormánymenesztő” szónoklatnak (amely úgy a századik lesz a sorban, és amely kábé annyit ér, mintha Orbán dühösen rázná az öklét), van-e valami értelme azon kívül, hogy lelkesíti a híveket – már akit lelkesíti, mert sokan közülük kívülről fújják az össze szófordulatot –, no, meg persze, hogy Orbán számára egy kisebb „retorikai edzést” jelent. Mert bár igen könnyen el tudom képzelni, hogy egy megalázó vereség tovább errodálja az MSZP-t (jóllehet titokban szerintem ott is egy kiadós „zakóval” kalkulálnak), azt teljesen kizártnak tartom, hogy a Bajnai-kormány pont a szocialisták EP-választási kudarcát követően szedné a sátorfáját, amely esemény ugyan kétségtelenül fontos, dehát – legyünk őszinték – belpolitikai téren túl sokat most már nem oszt vagy szoroz. Na, de ne is találgassuk tovább, hogy Orbán mit és hány decibellel üzen majd a politikai ellenfeleinek, elvégre úgyis hamarosan kiderül. Addig már csak ötöt kell aludni.