Majomexport

Amennyire az világos számomra, hogy a kereskedelmi televízióink milyen szemérmetlenül lopják egymás ötleteit (lásd a jószerivel párhuzamosan futó Big Brother- és Való Világ-szériákat), legalább annyira érthetetlen, hogy a mostanság egymással versengő két kalandjáték-reality közül az egyik miért vonz összehasonlíthatatlanul több nézőt, mint a másik. Holott akár az RTL Klub kicsivel előbb startoló produkcióját, a „Celeb vagyok, ments ki innen!”-t  nézem (amelynek már a második sorozata is lefutott), akár a Tv2 – Frei Tamás által gründolt – „A sztárok a fejükre estek” című műsorát, a recept tökéletesen ugyanaz: vegyünk tíz hírességet, küldjük el őket a nagyvilág valemely távoli, lehetőleg egzotikus helyére (esőerdő Argentínában, dzsungel Afrikában), ott adjunk a számukra ilyen-olyan feladatokat (ezek lehetnek ügyességiek, de sokkal jobb, ha se ész, se semmi nem kell hozzájuk), aztán szavaztassuk a tévénézőket orrba-szájba, hogy kit tartanának még ott, kit küldenének haza..., ez részint praktikus, mert hát egyszer valahogy csak véget kell érnie a történetnek, részint meg hasznos, mert egy ilyen baromi drága show-nál nagyon nem mindegy, hogy a tévé előtt ücsörgő százezrek-milliók mennyi pénzt is sms-eznek a csatorna kasszájába. Na, egyszóval a két formátum tökre egyforma, ellentétben a nézettséggel, ahol az RTL agyonverte a riválist..., mert míg a Celeb vagyok... rendszeresen 2-2,5 millió nézőt vonzott (évek óta nem volt ilyesmire példa!), addig a Frei Tamás-féle produkció csúfosat bukott.

És bár nyilvánvaló számomra, hogy Magyarország negyedének-ötödének az ízlésével nem igazán célszerű szembe menni, mégis megkockáztatom, hogy ezek a valóságsók egy szemernyivel sem képviselnek magasabb minőséget, mint a korábbi, hasonszőrű társaik. Az is igaz persze, hogy én már attól is kiadadok, ha külön-külön kell nézegetnem ezeket a rettentő nagy egóval, ám annál kisebb tehetséggel megáldott ál-sztárocskákat, nemhogy ha még össze is terelik őket..., amely megoldás legfeljebb arra jó, hogy hamarabb kiderüljön, melyikük a legsötétebb. És ezen a dolgon az se túlságosan sokat segít, amikor azt látom, hogy ezeknek a selypegő és pöszögő, nyafogó és affektáló műmájereknek különféle árvákat és más egyéb szirszarokat kell megenniük, vagy mondjuk innen-onnan leugraniuk. Sőt, még az se szórakoztat, ahogyan egymást (vagy saját magukat) szívatják..., mert hát, kit a francot érdekel Győzike és a magából egyre nagyobb és nagyobb hülyét csináló Benkő Dániel szóváltása, Steiner Kristóf elérzékenyülése, Szőke András morózussága, Fekete Pákó idétlenkedése, Oláh Ibolya százezredik hisztije, Kozsó afrikai eszmefuttatása, Horváth Ágnes ex-miniszter „bevállalóssága”, avagy a jókora arccal rendelkező Fiala János, valamint  Bódi Guszti és Gusztiné (Margó) ostoba vitája. Így aztán nem is  tudom, vajon mi teszi milliók számára olyan élvezetessé teszi ezt az egészet. Ám amit végképp nem értek, az az, hogy tudniillik miért is kell nekünk majmokat exportálnunk a dzsungelba, amikor ott állítólag van elég. És ha már egyszer odavittük őket, miért hozzuk vissza.