Hírek

2008.06.10. 12:43

Kórházi kufárok

Vajon kik is azok az „orvosok”, kik is azok az „emberek”, akik voltak olyan arcátlanok, hogy a gondjaikra bízott, talán mindenki másnál kiszolgáltatottabb – és a legrettegettebb kórral harcoló – betegek életével, sorsával kufárkodtak?

Stanga István

Bár „dr. Halál”-ként többeket is szoktak emlegetni (így például Aribert Heimet, a hírhedt náci orvost, vagy dr. Wouter Bassont, a dél-afrikai vegyi- és biológiaifegyver-program volt vezetőjét, aki módszeresen irtotta a feketéket), számomra azok a magyar orvosok is bőven rászolgáltak erre a nem túl hízelgő megnevezésre, akik rákellenes készítményektől fosztották meg a rászorulókat nem kis anyagi haszon fejében. Az immár a rendőrség kezében lévő ügy dióhéjban körülbelül úgy foglalható össze, hogy a hazai egészségügy néhány szereplője komoly lehetőséget látott bizonyos, külföldön keresett – mindemellett nagyon nehezen beszerezhető – rákgyógyszerekkel való üzletelésben, amely „boltot” elsősorban az tette lehetővé, hogy a kérdéses szereket úgy két és fél esztendeje már nem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerzi be mintegy központilag, hanem az onkológiai központok vásárolják meg saját maguknak. Az elképesztő és felháborító események egyik legfontosabb figurája (mondhatni: „motorja”), az az orvoslátogató volt, aki az erre hajlandó doktoroktól különféle készítményeket vásárolt meg, amelyeket azután külföldön (például Szerbiában) értékesítettek. Noha a bűnüldözők eleddig „mindössze” hat személyt gyanúsítottak meg (közöttük orvosokat és gyógyszerészt), bizonyos információk szerint akár az ország hét onkológiai centrumának tizenegy orvosa is „sáros” lehet. 

És bár jó lenne azt remélni, abban hinni, amit az eset kapcsán az egyik szakember – mintegy a mundér becsületét védve – elmondott, hogy tudniillik a daganatos betegeket semmiféle hátrány sem érte, lévén az üzletelés itt a „fölös” készítményekkel ment..., mind több jel mutat arra (és a rendőrség is ezt feltételezi), hogy bizony rákos emberek nem kapták meg a szükséges szereket. Arról, hogy ez a hálózat mekkora volt, hányan részesedtek a haszonból, s hogy miért folytathatták viszonylag hosszú időn keresztül a tevékenységüket, fogalmam sincsen de – őszintén szólva – nem is igazán érdekel. Nem érdekel, mert az az undor, amit a fentebbi történet kiváltott belőlem, szinte minden más  gondolatot és érzést háttérbe szorít... Illetve nem is..., a kíváncsiságot azért nem. Mert  azt bárminél jobban szeretném tudni, kik is azok az „orvosok” (így, idézőjelben), kik is azok az „emberek” (azt hiszem, az időzőjel még itt is indokolt), akik voltak olyan arcátlanok, hogy a gondjaikra bízott, talán mindenki másnál kiszolgáltatottabb és a legrettegettebb kórral harcoló betegek életével, sorsával kufárkodtak..., leköpve orvosi esküt, hivatást, tisztességet, emberséget. Vajon kik ők, és hogyan képesek bármikor is a hátralévő életükben tükörbe nézni...?

Amúgy pedig a történtek a „Fekete Angyal”-ként elhíresült, huszonéves ápolónőt, juttatták az eszembe, akit a Fővárosi Ítélőtábla 2003 végén tizenegy évnyi szabadságvesztéssel sújtott több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt. És bár valóban borzasztó mindaz, amit az ellentmondásos vallomásokat produkáló, nem egyszer pedig kissé zavarosan nyilatkozó lány tett, a motivációja – még ha ez a kifejezés talán nem is feltétlenül illik ide – valahol „tisztességesebb” volt, mint azé az arctalan és lélektelen csapaté, amely mások nyomorúságán gazdagodott.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!