A latin vő

Amikor a Magyar Nemzet által kirobbantott „megfigyelési” botrányról szóló írásomban annak a véleményemnek adtam hangot, miszerint az ügy arra legalábbis jó, hogy lássuk „micsoda alakoknak jut szerep a magyar politika színpadán”, még nem gondoltam, hogy az amúgy is meglehetősen furcsa történet milyen visszás és milyen pitiáner momentumokat vonultat föl. Ugye, a sztori alapját egy 2003-as, titokban készített hangfelvétel adta, amelyen egy Stotz Gyula nevű akárki a Finder Bt. nevében Kapolyi László szocialista politikussal alkudozik néhány tízmillió forint kapcsán, amely állítólag azért járna nekik, merthogy sok energiát fektettek be olyan információk megszerzésébe, amelyek terhelőek lennének Orbán Viktorra, Simicska Lajosra, valamint Kalmár Istvánra, a Magyar Posta egykori vezetőjére nézve. Noha az egész hangfelvétel (ahogyan a teljes eseménysorozat) telis tele van homályos epizódokkal, az egyik legkülönösebb rész mégis az, amikor Stotz azt magyarázza Kapolyinak, hogy tudniillik Kékessy Dezső, a Fidesz-kormány párizsi nagykövete, Orbánék családi barátja mesélne Orbán párizsi „ingatlanügyéről”, ha a Medgyessy-kabinet kiutasítaná Magyarországról egykori vejét.

Nos, most az egyik hírportál jóvoltából kiderült, hogy ez a titokzatos vő tulajdonképpen egy argentin férfi, a már több mint tíz esztendeje hazánkban élő Carlos C. Azt, hogy Kékessyben csupán a lányát elhagyó férfi iránti – emberileg talán érthető – ellenszenv munkált-e, amikor annak kiutasítását kérte, vagy valami más áll a különös óhaj hátterében,  nem tudni, ám Stotz szerint ez lett volna a „fizetség” annak fejében, hogy Kékessy „énekel” egykori főnöke ingatlanügyéről, illetve arról, hogyan akarták Orbánék megtorpedózni Medgyessy Péter francia becsületrendjét. A dologból azonban nem lett semmi, de hogy miért nem, az megint csak nagyon jellemző... Az említett hangfelvételen ugyanis Kapolyi azt mondja, Carlos C. kiutasítását „nem fogjuk teljesíteni soha a büdös életben, mert az illető azóta elvette a Dornbachnak a lányát feleségül, úgyhogy nem hiszem, hogy bárki is ki tudja utasítani az országból.” (Dornbach Alajos ismert SZDSZ-es politikus, az Országgyűlés egykori alelnöke.) És bár Stotz egy kicsit értetlenkedik Medgyessyék tehetetlensége láttán („... csak azt nem értem, hogy egy nyolcbűncselekményes bűnözőt hogy nem lehet kellemetlennek tekinteni Magyarországon..., Svájc annak tekinti...”), tény, hogy a „kiutasításért Orbán-infót”-féle biznisz nem jött össze.  

Úgy gondolom, a történet nevetségesen szánalmas jellegét senkinek sem kell különösebben magyarázni, mindazonáltal engem mégsem egy tragikomédiára emlékeztet, hanem sokkal inkbb valamely dél-amerikai szappanoperára. Gondoljunk csak bele, micsoda karakterek..., latin vő, elhagyott ara és bosszúra szomjas após, fáradhatatlan magánnyomozó és milliárdos politikus, no, és micsoda cselekmény..., titkos egyezségek és még titkosabb ingatlanok, ármánykodás és szerelem, hatalmi és magénéleti játszmák..., egyszóval, mintha a legjobb forgatókönyvírók álltak volna csatasorba. A baj csak az, hogy nekem háningerem van mindenféle szappanoperától.