Népszavazás futószalagon

Bár a témával kapcsolatos véleményekből (például a kommentekből) úgy tűnik, sokan még mindig maradéktalanul hisznek ebben a népszavazásosdiban, nekem egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a demokráciának ezt a fontos intézményét idehaza sikerült már-már olyan szintre süllyeszteni, ami méltatlan egy magára valamit is adó országhoz. Annak viszont örülök, hogy a legutóbb megszólaló politikusok pontosan azt a véleményt fogalmazták meg, amelynek minapi írásomban magam is hangot adtam. És nem kizárólag azzal, hogy „népszavazás-cunamiról” beszéltek, hanem elsősorban amiatt, mert közülük néhányan már azt is belátták: ha nem marad abba ez a manapság tapasztalható, hülyegyerekes játszadozás, az emberek szemében nevetségessé válik az egész történet fideszestül, emeszpéstül.

Én egyébiránt már azt sem hittem el, amikor a kormányfő a Parlamentben azt mondta, ha az országgyűléstől nem kapja meg a szükséges támogatást a hét pontjához, „akkor a néphez, az istenadta néphez fordulunk felhatalmazásért”. Ez éppen olyan revolverezés volt, mint amilyennel nem sokkal később a Fidesz és a KDNP rukkolt ki. A pártszövetség is nagy sietve üthette össze a maga nyolc pontját, ugyanis vannak benne illogikus dolgok is. Hogy mást ne mondjak, minek kell vajon a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok juttatásait évente nyilvánosságra hozni, ha azokat úgyis a 2002-es szabályozás szerint állapítanák meg. Persze, az ilyen bakik teljesen mellékesek, hiszen –akárcsak Gyurcsány Ferenc – a legnagyobb ellenzéki párt sem gondolta komolyan, hogy ezekről a javaslatokról egyszer valóban szavazunk majd (jelezték is: egyelőre nem kezdeményezik a voksolást e kérdésekben).

Ennél is meghökkentőbbnek tartom, hogy a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Szerető Szabolcs úgyszintén egy „pakkal” lepte meg az Országos Választási Bizottságot. S bár hazánkban bárkinek joga van népszavazást kezdeményezni, és a lap is sietett gyorsan leszögezni, hogy alkalmazottja „nem a Magyar Nemzet képviseletében, hanem magánszemélyként, állampolgári jogaival élve tette”, amit tett, azért Csurka óta tudjuk, hogy az „ez az írói munkásságom része”-féle érvelés nem feltétlenül helytálló. Meg aztán – legalábbis az én meggyőződésem szerint – egy újságírónak nem politikacsinálónak kell lennie. És akkor azt még meg sem kérdeztem, hogy Szerető – tollforgató létére – a célját („...hogy a közélet tisztaságára vonatkozó kérdéseket kiüssem a miniszterelnök kezéből”), vajon miért nem az írásai segítségével próbálja meg elérni.

Azt hiszem, éppen itt lenne az ideje, hogy az összes érintett villámgyorsan befejezze ezt a voksolásos bohóckodást. Hacsak nem szeretnék megvárni, amíg valaki benyújtja a maga egyetlen  népszavazási kérdését: Akarja-e Ön, hogy az összes magyarországi párt a lehető legrövidebb időn belül elhúzzon  p...csába? (Úgy vélem, a részvétellel nem lenne semmi gond.)