Hírek

2007.10.25. 10:05

Listák „háborúja”

Mivel a modern kampányok ma már egyáltalán nem nélkülözhetik az adatbázisokat, így a pártoknak megvannak a maguk listái. Ezért aztán arról vitatkozni, hogy a Fidesz (is) használ-e ilyeneket, nos, ez vihar a biliben.

Stanga István

Őszintén szólva nem nagyon értem azt a polémiát, amely arról folyik, hogy akkor most használt-használ-e a szimpatizánsokat, az ellenfeleket, a bizonytalanokat feltüntető listákat a Fidesz a népszavazási aláírásgyűjtésnél, vagy sem. Egyfelől Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos jogszerűnek ítélte meg, hogy a nagyobbik ellenzéki párt gyűjti a vele és a nézeteivel szimpatizálók adatait, másfelől ugyanő mondta, hogy mind az MSZP-nek, mind az SZDSZ-nek van adatbázisa a „sajátjairól”. Amit egyébként jól tudunk mindnyájan, hiszen a mai politizálás, a modern kampány ma már aligha nélkülözheti a választók mind nagyobb tömegeinek személyes felkeresését és megszólítását (door-to-door, azaz háztól házig, ajtótól ajtóig módszer).

Az már teljesen más kérdés, hogy ki és hogyan használja az ilyen-olyan úton (sokszor legálisan, vásárlással) megszerzett adatokat. Emlékezzünk vissza például a szocialisták 2006-os országgyűlési választási győzelmére, amelyet nem kis részben annak köszönhettek, hogy az embereik minden egyes szavazókörben figyelték, a híveik közül ki volt már szavazni és ki nem (listák alpján), s utóbbiakat mozgósították. (Amikor erről beszélgettem a Fidesz egyik vezetőjével, maga is elismerte, hogy az MSZP ügyes volt, mert egy olyan lehetőséggel élt, amely amúgy bárki előtt nyitva állt.) De – hogy a másik oldalról is hozzak példát – említhetném az egyik internetes újságnak azt a tavaly márciusi írását, amely arról szólt, hogy a Fidesz a kampány során kategóriákba sorolta az embereket (szimpatizánsok – SZ, ellenfelek/ellenségek – E, bizonytalanok – B), mégpedig egy olyan bázisra támaszkodva, amelynek alapja egy 2004-ben a Belügyminisztériumtól vásárolt választói névjegyzék lehetett.

S ha már itt tartunk... A pártoknak vélhetően sokkal jobban megéri saját adatbázist gyártani, mint mondjuk venni. Egyfelől természetesen azért, mert ezekből kitűnik, hogy „ki van velünk, ki pedig ellenünk” másrészt a hivatalos „beszerzés” nem olcsó mulatság. Ha jól tudom, 2006-ben egy név 3 forint 30 fillérbe került, s ha mondjuk 8 millió választásra jogosulttal számolunk, egy ilyen üzlet több mint 26 milliós kiadást jelent. Talán ez is közrejátszik abban, hogy a legnagyobb problémát szerintem a különféle listák későbbi sorsa jelenti. Mert hiába tudjuk, hogy azokat ekkor vagy akkor meg kellene semmisíteni (Péterfalvi szerint „...a népszavazás során megszerzett adatokat nem lehet megőrizni vagy azokról másolatot készíteni...”), meggyőződésem, hogy nincs az a bolond párt, aki „ledarálná”, kitörölné, stb. a nagy nehezen összeszedett, netán drágán megvett, ráadásul átvitt értelemben is aranyat érő anyagot.

Mivel – mint említettem – valamennyi pártnak van „név- és címgyűjteménye” (legfeljebb némelyik szimpatizánsai ráférnek egy A/4-es lapra), a most zajló vita nem más, mint vihar a biliben. És persze, nem is a jelenről szól, hanem sokkal inkább a majdani népszavazásról, sőt, az elkövetkező (európai parlamenti, országgyűlési) választásokról. Amikor  valóban sor kerül majd a „listák háborújára” (is).  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!