Hülyeségünk exportja

Az elmúlt években olyannyira sikerült hozzászoknunk az itthoni sárdobáláshoz (bár „sz”-szel és „a”-val írva jobban kifejezné a valóságot), hogy már fel sem vesszük az ilyesmit. Pedig talán nem ártana, ha legalább egy kicsit szégyenkeznénk amiatt, ami történik ebben az országban, de ha nem, hát nem. Megjegyzem még csak azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy ez az egész dolog a „családban” marad..., mivel nem marad. Erről a pártok már egy jó ideje gondoskodnak. Például azzal, hogy azt a sok mocskot, azt a hangulatot, ami a magyarországi politizálást már egy jó ideje jellemzi, gondosan exportálják külföldre is, így például az Európai Unióba (nehogy már az ottaniak jobban érezzék  magukat, mint mi).

Szegény egykori EU-tagországok, ha sejtik, hogy a magyarokkal együtt megkapják az állandó békétlenséget, a terméketlen vitákat, egymás folytonos gyalázását, a véget nem érő vádaskodásokat, bizonyára hatszor is meggondolták volna, felemeljék-e a kezüket, amikor arról kellett szavazni, bevesznek-e bennünket is a „klubba”. Hát, bevettek, de nem volt sok köszönet benne (mármint a számukra). Mert azóta a pártjaink szinte mást sem csinálnak, mint Brüsszelbe szaladgálnak (akár a félnótás óvodások az óvónénihez), hogy aztán büszkén odavághassák politikai ellenlábasaiknak: na, tessék, az EU-ban is nekünk adnak igazat. És ez utóbbit mindenki joggal elmondhatja, mert – ahogy elnézem –odakint rájuk hagyják a dolgot (hadd szórakozzanak a hülyegyerekek), méghozzá a jól kialakult munkamegosztásnak megfelelően: ha a Fidesz megy árulkodni, a néppártiak simogatják a buksijukat, ha meg az MSZP, akkor a szocialisták. (És így mindenki elégedett, legfeljebb a kinti frakcióknak van több dolguk, mint volt „a magyarok bejövetele” előtt.)

Hogy ma már semmi sem szent, azt jól példázza az a kisebbfajta botrány, amely most kedden tört ki a brüsszeli magyar táborban, s amely azt is előrevetíti, milyen „békés” október 23-i ünepre készülhetünk. Nos, történt, hogy az Európai Parlament magyar néppárti képviselőinek a szervezésében az EP-székházban bemutatták Pesty László Megsebzett ünnep című dokumentumfilmjét, amely a tavaly október 23-i utcai eseményeket dolgozza föl. Ám a jelek szerint mindez alaposan kiakasztotta a szocialistákat, hiszen Tabajdi Csaba, a kinti MSZP-sek frakcióvezetője felháborítónak nevezte, hogy a Fidesz (miközben nem hajlandó közösen ünnepelni) egy olyan filmmel igyekszik lejáratni a magyar igazságszolgáltatást, amely ferdít, s amely féligazságokat tartalmaz. A Fidesz ezzel szemben úgy látja, még nem érkezett el az idő az együttes ünneplésre. Ez csak akkor lesz lehetséges – vélte az ugyancsak Brüsszelben tartózkodó Révész Máriusz, aki maga is megszenvedte a tavaly őszi rendőri fellépést –, ha pontosan tisztázzák, mi is történt  2006. október 23-án.

Megjegyzem, teljesen fölösleges azon rágódni, vajon kinek van igaza, mivel a kérdés nem ez, hanem az, belátják-e egyszer a hazai politikusok,  micsoda károkat okoznak az ország tekintélyének permanens rombolásával. Mert ha ez így megy tovább, Európa boldogabbik felén újra időszerű lesz a régi könyörgés („a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket”), csak éppen aktualizált formában. Valahogy így: a magyaroktól ments meg, Uram, minket.