Bilincs és fürdőgatya

Esküszöm, néha az az érezésem, hogy Magyarországon már szinte nincs is olyan rendőri intézkedés, amelynek ne botrány lenne a vége. Ott voltak ugye a tavaly október 23-i események, aztán a Zsanett-ügy, Kármán Irén esete (hogy csak a legismertebb történeteket említsük), most pedig a fideszes országgyűlési képviselő, Lengyel Zoltán sztorija borzolja a kedélyeket.

Ez utóbbinak ugyan kölcsönös feljelentés lett a vége, sőt, egyszer majd talán kiderül az igazság is (ha kiderül), de az az érzésem, hogy ez tipikus esete az „úgy kezdődött, hogy visszaütött”-féle állításoknak. Ha ugyanis lecsupaszítva értékeljük az eseményeket (kikapcsolva minden szimpátiát, rendőrellenességet, stb.), akkor egy meglehetősen zagyva, emellett sok tekintetben mulatságos „film” pereg le a szemünk előtt.

Nézzük először a rendőrök verzióját... Adott egy országgyűlési képviselő, aki fürdőgatyában, papírok nélkül hasít autójával a budapesti éjszakában, mígnem rendőrök karmai között találja magát. Ezek kérik a dokumentumokat, amaz nem adja (sőt, a nevét sem árulja el), csak a mentelmi jogát hangoztatja, közben obszcén szavakkal szidja az egyenruhásokat. Amikor utóbbiak közlik, be kell kísérniük a kapitányságra, a honatya gázt ad, mint aki el akar menekülni... Ennek okán dulakodás támad, s a képviselő megüti az egyik rendőrt. Innen aztán – ha lehet – még komikusabb az egész. A felhevült politikus egyszer azt ordítja, „jól jönnek majd a sérülések, kirúgatlak titeket”, később meg (bekísérése közben) azt, „országgyűlési képviselő vagyok, bántalmaznak a rendőrök”. A kapitányságon nemes egyszerűséggel a földre veti magát,  úgy csinál, mint aki elájult. Az előadásnak a feleség megérkezése vet véget, aki meghozza a hiányzó papírokat, emellett elnézést kér férje viselkedéséért.

Lengyel Zoltán viszont azt mondja, éppen egy lakásfestésből érkezett fürdőnaciban, amikor igazoltatták. Mivel az okmányai nem voltak nála   (merthogy előző nap jött vissza Törökországból, s elfelejtette visszatenni azokat a kocsiba), telefonált egy hozzátartozójának, kérve, vigye a papírokat a helyszínre. Közben arra kérte a rendőröket, azonosítsák magukat (mert nem volt rajtuk azonosító, vagy legalábbis nem látszott az úgynevezett láthatósági mellénytől), ellenkező esetben ő sem mondja meg az adatait. Az egyenruhások ehelyett kirángatták őt az autójából, letépték az óráját, majd a földre teperték, fojtogatták, végül megbilincselték, s bekísérték. Állítása szerint nem hivatkozott a mentelmi jogára, miként nem is ütött meg senkit, csupán afféle passzív ellenállást tanúsított.

Hogy miért írtam le ilyen részletesen a verziókat? Nos, azért, mert két, ennyire életszerűtlen történettel még soha nem találkoztam. Most képzeljék már el, amint egy megbilincselt, fürdőnadrágos honatya bandukol a nagy magyar éjszakában, miközben a torka szakadtából ordítja, hogy ő képviselő, vagy azt, amikor ájulást színlel..., esetleg azt, ahogyan a három rendőr fojtogatja őt. Summa summárum, számomra nem igazán kérdéses, hogy mindkét fél élénk fantáziáról tesz tanúbizonyságot, amikor előadja a saját variációját, amelyekben mellesleg jószerivel csak egy közös pont van: az igazoltatás. Ja, és a fürdőgatya.