2005.12.30. 07:02
Felemás áfacsökkentés
Csalódik, aki azt reméli, a januári áfacsökkentés hatására minden sokkal olcsóbb lesz. A kormány mindenesetre védjeggyel kívánja tájékoztatni a fogyasztókat arról, az üzletek mely termékeknél érvényesítik az öt százalékos csökkentést.
A termékek és szolgáltatások több mint felének csökkenhet az ára, akár négy százalékkal, miután január elsejétől a normál áfakulcs a jelenlegi 25 százalék helyett 20 százalék lesz. Az öt százalékos áfamérséklés ugyanis 4 százalékos árcsökkenést jelent; ha például egy termék nettó ára 80 forint, az 25 százalékos áfával 100, 20 százalékos áfával pedig bruttó 96 forint. A kormány számításai alapján az áfacsökkentés hatására 166 milliárd forint marad a magyar fogyasztók zsebében. Egy átlagos négytagú család így havi ötezer forintot spórolhat meg. A Pénzügyminisztérium adatai szerint ugyanis a lakosság fogyasztásának 54 százalékát teszik ki azok az árucikkek, amelyek után jelenleg 25 százalékos áfát kell fizetni. A nyugdíjasokat kisebb mértékben érintheti a változás, az ő fogyasztásuk 45 százalékának csökken majd az áfa tartalma a jövő év elejétől.
Januártól a következő termékekcsoportok esetében számíthatunk olcsóbb árakra az áfa csökkentésének köszönhetően: a tisztítószerek, a tartós fogyasztási cikkek, a ruházati termékek, a bútorok, egyes élelmiszerek (üdítő, ásványvíz) és szórakoztató elektronikai termékek., Ide tartozik továbbá a villamos energia díja. Az ingatlanpiacra is hatással lesz az alacsonyabb áfakulcs, várhatóan a lakások ára is csökkenhet jövőre.
Az alapvető élelmiszerek árát azonban nem érinti az áfakulcs mérséklése, mivel ezek adója jelenleg is 15 százalék. Ezek közé tartoznak a tejtermékek, a tojás, a pékáruk, a hús és húskészítmények, a lisztfélék, a zöldségek és a gyümölcsök. Nem érinti az áfacsökkenés a távfűtés, a szemétszállítás, a víz és csatorna díjait sem. Természetesen az, hogy a termékek ára mennyivel lesz alacsonyabb jövőre, nagyban függ a kereskedőktől is. Nem biztos ugyanis az, hogy a fogyasztói árakban teljes mértékben érvényesül az alacsonyabb általános forgalmi adó hatása. Igaz, erről december 6-án megállapodást írt alá Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kereskedelmi és a fogyasztóvédelmi szervezetekkel. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium árfigyelő akciót hirdetett meg, így szeretnék nyomon követni, hogy a valóságban minek és mennyivel csökkent az ára. Aki a játékban részt szeretne venni, annak áfás számlát kell kérnie az adott termékről idén és jövőre is. A két számla másolatát postán kell elküldeni a tárcának, legkésőbb 2006. február 28-ig. A beküldők között nyereményeket sorsolnak ki. Ezen felül a kormányzat olyan védjegyet készíttetett, amely arról tájékoztatja majd a fogyasztókat, hogy melyek azok az áruházláncok, kereskedelmi cégek, illetve melyek azok a termékek, amelyeknél érvényesítik a normál áfakulcs 5 százalékpontos csökkentését – jelentette be Mestreházy Attila, az ICSSZEM politikai államtitkára.
A Pénzügyminisztérium számításai szerint a lakossági árak jövőre átlagosan 1,8 százalékkal csökkennek. A tárca számításai szerint legnagyobb mértékben a ruházati termékek ára csökken majd, átlagosan 4 százalékkal. Az élelmiszerek átlagosan 0,9 százalékkal kerülnek majd kevesebbe. Az üzemanyag ára 3,4 százalékkal lesz alacsonyabb, annak ellenére, hogy a benzin áfakulcsa már október 1-től csak 20 százalék. A tartós fogyasztási cikkek árcsökkenése várhatóan 2,5-os százalék lesz. A szeszesitalok és a dohányáruk 0,4 százalékkal kerülnek majd kevesebbe. A szolgáltatások ára átlagosan 1,6 százalékkal lesz kevesebb. Igaz, a telefonszolgáltatók többsége csökkenti a beszélgetések díjait és a havi előfizetési díjakat is. A nyilvános fülkékben 4 százalékkal kerül majd kevesebbe a telefonálás. Az árak alakulását ugyanakkor az is befolyásolja, az áfán kívül milyen adónemek mértéke változik még január elsejétől. Több esetben például a jövedéki és a regisztrációs adó emelkedése semlegesíti az áfacsökkentés hatását. Az alkoholtartalmú italok jövedéki adója, a szőlőből készült boron kívül emelkedik. A cigaretta ára a jövedéki adón túl 7,5 százalékkal emelkedik az uniós elvárások miatt.
Jövő év januárjától nemcsak a 25 százalékos áfa változik 20 százalékra, hanem egyes termékeket átsorolnak a 15 százalékosból az 5 százalékos sávba. Ezek a termékek az előfizetéses folyóiratok, a napilapok, illetve a kották. A nem előfizetéses újságok áfatartalma 2006. július 1-től változik 15-ről 5 százalékra.
Egyes kereskedők már a karácsonyt megelőző időszakban csökkentették az áraikat és úgy hirdették a termékeiket, hogy azok áfakulcsa már az idén is csak 20 százalék. Ezek a reklámok valójában azt jelentették, hogy a kereskedők 4 százalékkal olcsóbban kínálták portékáikat.
Egyes termékek áfakulcsainak változásai 2006. január 1-től
Azok az áruk, melyeknek most 25 százalékos áfakulcsa és 2006. január 1-től 20 százalékra csökkenAutószerelés
Burkolás
Bútorok
Festés, mázolás
Fodrász
Ingatlanok
Kozmetikus
Ruházati termékek
Szórakoztató elektronikai termékek (televízió, DVD-lejátszó)
Tartós fogyasztási cikkek (mosógép, hűtő, porszívó, kivéve autó)
Telefonbeszélgetések
Tisztítószerek
Utazási irodai szolgáltatás
Villamos energia
Villanyszerelés
Vízszerelés
Azok az áruk, amelyeknél a jövedéki és regisztrációs adó emelkedése ellensúlyozza az áfa csökkentés hatását
Autó
Üzemanyagok*
Szeszesitalok
Dohányáruk
Azok az áruk, melyeknek 15 százalékos az áfakulcsa, és 2006 január 1-től is ennyi marad
Állati és növényi zsírok (olaj, margarin)
Cukor és cukoráruk
Csatornadíj
Diákétkeztetés
Film-, videó- és DVD-vetítés
Gáz-, gőz- és vízellátás
Hús és hústermékek
Kenyér
Szállodai szolgáltatás
Szennyvíz- és hulladékkezelés
Tejtermékek
Tojás
Uszoda- és strandfürdő szolgáltatás
Zöldség és gyümölcs
Azok az áruk, melyeknek most 15 százalék az áfakulcsa és 2006. január 1-től 5 százalékra csökken
Előfizetéses folyóiratok (folyóirat: évente legalább egyszer megjelenő kiadvány)
Napilapok (hetenként legalább négyszer megjelenő kiadvány)
Kották
Nem előfizetéses folyóiratok**
Azok az áruk, melyeknek 5 százalékos az áfa kulcsa, és 2006. január 1-től is ennyi marad
Könyvek
Gyógyszerek
Gyógynövények
*előrehozott áfacsökkentés, 2005. október 1-től
** 2006. július 1-től
Autószerelés
Burkolás
Bútorok
Festés, mázolás
Fodrász
Ingatlanok
Kozmetikus
Ruházati termékek
Szórakoztató elektronikai termékek (televízió, DVD-lejátszó)
Tartós fogyasztási cikkek (mosógép, hűtő, porszívó, kivéve autó)
Telefonbeszélgetések
Tisztítószerek
Utazási irodai szolgáltatás
Villamos energia
Villanyszerelés
Vízszerelés
Azok az áruk, amelyeknél a jövedéki és regisztrációs adó emelkedése ellensúlyozza az áfa csökkentés hatását
Autó
Üzemanyagok*
Szeszesitalok
Dohányáruk
Azok az áruk, melyeknek 15 százalékos az áfakulcsa, és 2006 január 1-től is ennyi marad
Állati és növényi zsírok (olaj, margarin)
Cukor és cukoráruk
Csatornadíj
Diákétkeztetés
Film-, videó- és DVD-vetítés
Gáz-, gőz- és vízellátás
Hús és hústermékek
Kenyér
Szállodai szolgáltatás
Szennyvíz- és hulladékkezelés
Tejtermékek
Tojás
Uszoda- és strandfürdő szolgáltatás
Zöldség és gyümölcs
Azok az áruk, melyeknek most 15 százalék az áfakulcsa és 2006. január 1-től 5 százalékra csökken
Előfizetéses folyóiratok (folyóirat: évente legalább egyszer megjelenő kiadvány)
Napilapok (hetenként legalább négyszer megjelenő kiadvány)
Kották
Nem előfizetéses folyóiratok**
Azok az áruk, melyeknek 5 százalékos az áfa kulcsa, és 2006. január 1-től is ennyi marad
Könyvek
Gyógyszerek
Gyógynövények
*előrehozott áfacsökkentés, 2005. október 1-től
** 2006. július 1-től -->