Hírek

2005.06.24. 00:00

Tiltott terület az Andrássy út

Címkék#Kerület

A Budapesti Búcsú hagyományos rendezvénysorozatot a kilencedik Kapcsolat Koncert zárja vasárnap este a Felvonulási téren. A hangulatfelelős idén Lionel Richie lesz, akinek ingyenes fellépésére idén is legkevesebb félmillió embert várnak a rendezők.

Vég Márton

[caption id="" align="alignleft" width="89"] Vasárnap főszerepben Lionel Richie
[/caption]A garantált szórakozásért és a szívszorító balladák felhőtlen élvezéséért azonban nem kicsi áldozatot kell hozni, főleg a terézvárosiaknak. Az autósok ezúttal is jelentős forgalomkorlátozásra számíthatnak. Vasárnap este hattól várhatóan éjjel tízig lezárják a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között. Tiltott terület lesz a gépjárművezetők számára az Andrássy út is. A Hősök tere–Bajza utca közötti szakaszt ugyanis szintén a koncertlátogatók számára engedik át ez idő alatt.

A világhírű szólóénekes előadása idején természetesen a BKV-járatok is módosított nyomvonalon közlekednek majd. A Fővinform tájékoztatása szerint a piros 20-as és a fekete 30-as autóbuszokat a már megszokott irányba terelik el. Tehát a Reitter Ferenc utcai megálló után felkanyarodnak a Hungária körútra és az Ajtósi Dürer sor érintésével kerülik ki a Felvonulási teret. A 75-ös és 79-es trolibuszokat összevonják, valamint pótló járatokat is forgalomba állítanak a Hungária körút és a Garay utca között.

A millenniumi kéregvasutat azonban nem fogja zavarni a föld feletti emberkavalkád, de a nagy érdeklődés miatt valószínűleg tömve lesznek a szerelvények. Ezért mindenkinek időben kell majd elindulnia. Annak ellenére, hogy Lionel Richie fellépéséig még két nap hátra van, a hatalmas színpad és a VIP-lelátók már mára elkészültek. Ha az időjárás is kedvező lesz, akkor ismételten „telt házra” lehet számítani. A Kapcsolat Koncert ideális családi kikapcsolódásnak ígérkezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!