Hírek

2005.06.08. 06:31

Segítőkész a válogatott

A most véget ért szezonban 12 meccsen 16 gólt kapott a válogatott. Az ellenfél által elért találatok feléhez kellett a magyar futballisták tevékeny közreműködése is.

Malonyai Péter

[caption id="" align="alignleft" width="273"] A képen is jól látszik, hogy Henrik Larsson Gyepes Gábor fölé emelkedik
[/caption]Az elmúlt esztendő augusztusától múlt vasárnapig tizenkét mérkőzést játszott Lothar Matthäus csapata. A magyar futballisták mérlege igencsak közepes: 5 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség. Az együttes 18 gólt lőtt és 16-ot kapott. Több, mint szépséghiba, hogy a kapott gólok felénél főszerep jutott a magyar futballisták gyetlenségének. Menjünk sorjában!

Az első világbajnoki selejtezőn, Zágrábban, a horvátok elleni meccs 31. percében, null-nullás állásnál Molnár Balázs adta a labdát a gólszerző Prsónak, a 80. percben pedig Gyepes öngólja segítette az ellenfelet. Jöttek az izlandiak itthon, szintén tétmeccsen. A 78. percben 2-1-re vezettünk, amikor I. Sigurdsson beadásába Gyepes úgy lépett bele, hogy a labda Király kapus fölött a sarokba hullott. Stockholmban a harmadik kvalifikációs mérkőzés 50. percében 1-0-ra vezetett az ellenfél, amikor Gyepes röviden adta hátra a labdát Király kapusnak, Larsson elcsípte, és Királlyal megküzdve gólt lőtt. Az idei selejtezőkre készülve Cardiffban, Wales vendégeként lépett föl a csapat. A hajrában 0-1-nél az egyenlítésért küzdött a válogatott, amikor a 80. percben Bellamy rosszul eltalált, gyenge lövése után Király a lába között ügyeskedte a kapuba a labdát.

És máris a közelmúltban vagyunk. Egy hete Metzben szerepelt a válogatott, Franciaország ellen. A 10. percben Király kirúgása Wiltordhoz szállt, Wiltord nekiindult, becsapta Starkot, majd Husztit. Érkezett azonban Vanczák, aki menteni akarván Huszti lábát találta el a labdával, amely Cisséhez került. Cissé könnyen lőtt a kapuba. A 35. percben jött a következő baki. Malouda betört a magyar tizenhatoson belülre, Vincze Gábor becsúszva elrúgta előle a labdát, ami Vincze Ottóról visszapattant Maloudához. A francia élt a lehetőséggel. Szombaton Reykjavikban, null-nullás állásnál a 18. percben, egy jobb oldali beadás után Gudjohnsen talpa alatt elcsúszott a labda. Bodnár becsúszva nagy nehezen elérte, de Steinssonhoz továbbította. Jött Stark, aki ahelyett, hogy kiemelte volna, belelőtte Steinssonba a labdát, amely az üresen álló Gudjohnsenhez került, ő pedig egyből, nagy erővel a jobb felső sarokba lőtte. Ezzel a góllal vezetett Izland 1-0-ra.

Még a magyaroknál sokkal jobb csapatok (jó néhányan vannak…) sem engedhetik, és nem is engedik meg maguknak, hogy egy szezonban nyolc gólt ajándékozzanak az ellenfélnek. Ráadásul, a felidézett esetek csak a legkirívóbb, a gólhoz vezető hibák. Ezt azért érdemes kiemelni, mert egyrészt nem minden ügyetlen mozdulatot használtak ki az ellenfelek, másrészt pedig itt és most nem esett szó azokról az esetekről, amelyek azért felejthetetlenek, mert a magyar futballisták teljes figyelmetlenségéről tanúskodnak. Ami pedig a statisztikát illeti, a nyolc ajándék gólban nyolcan játszottak főszerepet: Gyepes Gábor (háromszor), Király Gábor (kétszer), Molnár Balázs, Vanczák Vilmos, Vincze Gábor, Vincze Ottó, Bodnár László és Stark Péter.

A hozzáértők szerint az összeszokottság hiánya nyomja rá a bélyegét a magyar csapat védekezésére. A produkciót tekintve szinte édesmindegy mikor, ki játszik a csapatban, de van valami a megállapításban. Legalábbis, ha azt nézzük, hogy negyvenkilenc (!) játékos szerepelt Lothar Matthäusnál az elmúlt szezonban. A létszám félelmetes.

A 2004/05-ös szezon magyar mérlege

Skócia: 3-0 (barátságos)

Horvátország: 0-3 (vb-selejtező)

Izland: 3-2 (Vb-selejtező)

Svédország: 0-3 (vb-selejtező)

Málta: 2-0 (vb-selejtező)

Szlovákia: 0-1 (Király-kupa)

Észtország: 5-0 (Király-kupa)

Szaúd-Arábia: 0-0 (barátságos)

Wales: 0-2 (barátságos)

Bulgária: 1-1 (vb-selejtező)

Franciaország: 1-2 (barátságos)

Izland 3-2 (vb-selejtező)

közreműködése is.

Malonyai Péter A 2004/05-ös szezon magyar mérlege Skócia: 3-0 (barátságos)

Horvátország: 0-3 (vb-selejtező)

Izland: 3-2 (Vb-selejtező)

Svédország: 0-3 (vb-selejtező)

Málta: 2-0 (vb-selejtező)

Szlovákia: 0-1 (Király-kupa)

Észtország: 5-0 (Király-kupa)

Szaúd-Arábia: 0-0 (barátságos)

Wales: 0-2 (barátságos)

Bulgária: 1-1 (vb-selejtező)

Franciaország: 1-2 (barátságos)

Izland 3-2 (vb-selejtező) A képen is jól látszik, hogy Henrik Larsson Gyepes Gábor fölé emelkedik -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!