2024.06.08. 09:21
Hétvégén eldőlnek a dobogós helyezések
Izgalmas záróforduló várható a hétvégén. A megye III. dobogós helyezéseinek sorsa vasárnap dől el.
A héten véget ér a megye III. idei szezonja. Az északi felsőház területén, ahogy arról már korábban írtunk, a Naszály SE csapata június 5-én a zöld asztalnál aratott 3-0-ás győzelmet a Pilismarót ellen, utóbbiak nem tudnak kiállni szombaton. Az annavölgyiek hazai pályán zárják idei idényüket a szomódiak együttese ellen, akik még odaérhetnek a második helyre, amennyiben győztesen jönnek ki a párharcból, körömrágós összecsapásra van kilátás. Az Oroszlány a TABAK focistái ellen mérkőzik meg az idényben utoljára. A papírforma alapján nehéz dolga lesz az oroszlányiaknak, ám az utolsó meccsen mindegyik klub a maximumon tervez teljesíteni, így bármilyen végeredmény születhet. Az alsóház is tartogat érdekfeszítő pillanatokat, hiszen a Széchenyi TSE és a Süttő között mindössze egyetlen pont a választó. Sok fog múlni a rangadón. A Bajót Szikra SE a héregiek játékosait tervezi majd otthon megizzasztani, könnyű menetük azonban nem lesz. A rájátszásban eddig még nem sikerült diadalt aratniuk, most azonban megpróbálhatják megszakítani a negatív szériájukat.
![Izgalmas záróforduló várható a hétvégén. A megye III. dobogós helyezéseinek sorsa vasárnap dől el.](https://cdn.kemma.hu/2024/06/iQ66-6ID2S04EfeS2SqwFrJgD1dBPfAuG4wL8mwzrZk/fit/1200/787/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5YjExNDBjOWFkMTRjMmFiMzA2MGRkZGE0NjlmODIy.jpg)
Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra
A déli divízióban még szorosabb a csata, a felsőházban hárman is küzdenek a második és harmadik helyért: az Ete, a Császár és a Bana elképesztően közel áll egymáshoz, kiszámíthatatlan vasárnap várható. Az Ete a bajnok Dunaalmást kapta ellenfelének, embert próbáló feladat elé néznek. A császáriak talán lazább kihívás elé néznek, de nem szabad leírni a szekszándi futballistákat sem. A Bana kerek húsz ponttal előzi a Csémet, számukra kötelező lenne elérni a sikert. Az alsóház két meccset tartogat, a Bokod a Bakonyszombathely ellen lép pályára, a Dad pedig a Kocs kihívója lesz.
TERÜLETI III. osztály, ÉSZAKI FELSŐHÁZ, 5. forduló
Június 8., szombat.
- Naszály SE - Pilismarót SC 3-0
Június 9., vasárnap, 17 óra.
- Annavölgyi Bányász SE - Bar-Nul Szomódi SE
- Oroszlányi SZE - TABAK
TERÜLETI III. osztály, ÉSZAKI ALSÓHÁZ, 5. forduló
Június 9., vasárnap, 17 óra.
- Széchenyi TSE - Süttői SC
- Bajót Szikra SE - Héreg FC
TERÜLETI III. osztály, DÉLI FELSŐHÁZ, 5. forduló
Június 9., vasárnap, 17 óra.
- D.M.A.C Dunaalmás - Etei SE
- Szákszendi SE - Császári SE
- Csémi SE - Banai KSK
TERÜLETI III. osztály, DÉLI FELSŐHÁZ, 5. forduló
Június 9., vasárnap, 17 óra.
- Bokod FCE - Bakonyszombathely KSE
- Dad SE - Kocs KSE