Úszó Eb

2024.06.17. 17:04

Jackl Vivien megkezdte szereplését Belgrádban

A tatabányai csodatini túl van az első versenyén a belgrádi úszó Európa-bajnokságon. A 15 esztendős Jackl Vivien 12. helyen végzett 200 méter háton, harmadik legjobb magyarként azonban nem jutott elődöntőbe.

Luter Márk

Jackl Vivien magabiztos úszással a legjobb idővel döntős 400 vegyesen a belgrádi kontinensviadalon

Forrás: Magyar Úszó Szövetség

Pályafutása során először szerepelhet egy felnőtt nagymedencés Európa-bajnokságon Jackl Vivien, aki tavaly decemberben, a romániai Otopeniben megrendezett rövid pályás kontinensviadalon mutatkozott be világversenyen a nagykorúaknál. 

Jackl Viviennek a medence a második otthona
Jackl Vivien 12. lett 200 méter háton, hangolódva ezzel fő számára, a 400 méter vegyesre
Forrás: Magyar Úszó Szövetség 

A mindössze 15 esztendős úszócsillag áprilisban robbantotta a bombát, hiszen a budapesti Duna Arénában megrendezett országos bajnokságon 4:34-96 perces káprázatos egyéni csúcsot jelentő idejével olimpiai szintet ért el 400 méteres női vegyes úszásban, mellyel sokan már ötkarikás éremesélyesnek kiáltották ki a kilencedik osztályos kitűnő tanulót.

Belgrádban a női 200 m hátúszással kezdődött meg vármegyénk számára a kontinensviadal, ahol a délelőtti előfutamban az új szupersztár, Jackl Vivien is érdekelt volt, aki összesítésben a 12. időt úszta, mellyel Szabó-Feltóthy Eszter, Molnár Dóra és Burián Katalin mögött, akik az abszolút első háromban végeztek a negyedik magyar volt, így hiába zárt az elődöntős pozíciót érő legjobb 16 között, Sirkóné Kocsis Márta tanítványa számára a selejtezőben zárult a “bemelegítő versenyszám”.

Jackl Vivien számára június 19-én következik a folytatás, egyben az Európa-bajnokság legfontosabb napja, hiszen szerdán bonyolítják le a női 400 m vegyest, melyben az olimpiai kvótás tatabányai kiválóságot, az egyik legkomplexebb versenyszám országos bajnokát a második legjobb idővel nevezték a szerbiai úszó Eb-re

Jackl Vivien délelőtti szereplése mellett férfi 400 vegyesen olimpiai szintidő született

Térjünk ki röviden a nyitó napi délelőtti program egyéb, magyar vonatkozású eseményeire: Holló Balázs 4:12.46 másodperces idővel csapott célba a 400 méteres vegyes úszás előfutamában, így a klasszikus magyar számban ő az első férfi vegyes úszó, aki teljesítette a hosszabbik vegyes úszó szám olimpiai szintjét (4:12.50), így a sportágban a párizsi olimpián rajthoz álló sportolóink száma immár 21-re gyarapodott. Zombori Gábor 200 m vegyesen, továbbá a biztos ötkarikás induló 4x200 méteres magyar női gyorsváltó a legjobb, míg a férfi staféta a harmadik idővel jutott döntőbe.

Vannak nagy nevű hiányzói a kontinenstornának. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid és a 100 méteres mellúszásban a Duna Arénában áprilisban megrendezett országos bajnokságon hatalmas magyar csúcsot úszó Fángli Henrietta a belgrádi Európa-bajnoksággal párhuzamosan futó, június 21-én kezdődő római Sette Colli-n próbálja meg kiharcolni a párizsi olimpiai részvételt.

Június 10-én a mű- és szinkronúszók versenyeivel kezdődött a belgrádi 37. vizes Európa-bajnokság, hétfő délelőtt pedig már a medencés úszók is vízbe csobbantak, akiknek az adott versenytáv mellett a külső körülményekkel is meg kell küzdeniük, hiszen a 2022-es római kontinensviadalhoz hasonlóan, az olimpiáktól és a világbajnokságoktól viszont eltérően ezúttal is szabadtéri medencében rendezik a sportág küzdelmeit. A magyar csapat a két évvel ezelőtti olaszországi Eb-n öt arany-, nyolc ezüst-, és három bronzéremmel a sportági éremtáblázat ötödik helyén zárt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!