Kupadöntő

2024.06.01. 11:56

Így várják az edzők a megyei kupa fináléját

A hosszú szezon végén a megyei kupa döntőjében csap össze egymással a megye egyes bajnok Nyergesújfalu, és a szintén élcsapatnak számító Sárisáp együttese Dorogon.

Túri Csaba

Nagy csatára lehet számítani a megyei kupa fináléjában is

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zetovics Márió

Egy kupadöntő, legyen az nemzetközi, országos, vagy akár megyei szintű, mindig nagy rangot képvisel. Itt már nem számít az, hogy korábban milyen formában futballoztak a felek, el lehet felejteni az egymás elleni mérkőzéseket is. Egyetlen meccs, 90 perc játékidő. Aki jobb formát fog ki és jobban gazdálkodik a helyzeteivel, az a csapat büszkén emelheti magasba a trófeát. A finálé pikantériáját az adhatja, hogy a Nyergesújfalu éppen a Sárisáp ellen biztosította be bajnoki címét a megyei első osztályban, adott esetben tehát egy újabb trófeát gyűjthetnének be egyazon csapat ellen. Ha így lesz, akkor dupláznak, és tökéletes szezont zárnak, ami a világ bármelyik pontján elismerésre méltó tett. Ehhez persze a sárisápiaknak is lesz pár szavuk, akik bearanyozhatnák a szezonjukat a megyei kupa megnyerésével.

A Nyergesújfalu (pirosban) a Bábolna legyőzésével jutott be a megye kupa döntőjébe
A Nyergesújfalu (pirosban) a Bábolna legyőzésével jutott be a megyei kupa döntőjébe
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

Várakozások a megyei kupa fináléja előtt

Gálicz Ferenc, a Nyergesújfalu vezetőedzője: — Nagyon készül a csapat és a szurkolók is a hétvégi kupadöntőre. A helyszín jó választás mindkét csapat számára, és megadja a rangját a mérkőzésnek, hogy semleges helyszínen, egy olyan létesítményben léphetnek pályára a játékosok, ahol NB-s mérkőzéseket játszanak hétről-hétre. A két együttes jól ismeri egymást. A játékosok közül többen barátságban vannak, egy munkahelyen dolgoznak, így nagy meglepetést nem tudunk okozni egymásnak. Sajnos nálunk nem lesz teljes a keret, Farkas Ákos üzleti úton van, a sérültek állapota pedig az utolsó edzésen derül ki. Jó mérkőzést várok, hiszen a vármegye két élcsapata játssza a döntőt. Egy fináléban bármi megtörténhet, óriási dolog lenne, ha a bajnokság megnyerése után a kupát is sikerülni hazavinni. 

Az év focistái 2024 - közönségszavazás
Az idén is olvasóink dönthetik el, kik kapják a vármegyei labdarúgószövetség díjait. Négy kategóriában 20 jelölt várja a voksokat, hogy eldőljön, kik az év focistái. Szavazz a kedvencedre!

Fenyvesi László, a Sárisáp vezetőedzője: — A szezon elejétől célunk volt, hogy a kupában elérjünk egy szép eredményt, ez tulajdonképpen már sikerült is azzal, hogy bejutottunk a döntőbe. Szeretnénk egy jó meccset játszani, és természetesen mindent megteszünk azért, hogy a döntő után mi emelhessük magasba a trófeát. Az esélyek szerintem teljesen egyenlőek, többször játszottunk a nyergesiekkel már, és mindig háromesélyes meccsek voltak ezek. 

Komárom-Esztergom Vármegyei Kupa, döntő
Nyergesújfalui SE - Sárisápi BSE
Június 2., vasárnap, 14 óra
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion, vezeti: Linn Kevin (Faragó György, Jászberényi Marcell)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában