2024.05.17. 11:51
Bokodi érem a junior EB-n
Németországban képviselték hazánkat a Tatai AC és a Bokodi SE versenyzői. A teremkerékpár junior EB-n mindent kihoztak magukból a résztvevők, még érmet is szereztek.
Május 10-én és 11-én rendezték a teremkerékpár junior Európa-Bajnokságát a németországi Amorbachban. Az eseményen tizenkét ország nyolcvan versenyzője tette tiszteletét. Ezen belül Magyarország öt versenyzővel indult. A kerépkpárlabdában a Tatai AC két indulója ezen a rendezvényen debütált, Szabó Tamás és Szűcs Gergő első alkalommal mérethette meg magát egy ilyen színvonalas kihíváson, ahol idősebb sportolók ellen kellett elvégezniük a feladatokat. Számukra a legfőbb cél a rutinszerzés volt, ám ezzel együtt is sikeresen megszerezték a hetedik helyet.

Forrás: bringasport.hu
A Bokodi SE három versenyzője már tapasztalt versenyzőként utazott ki Németországba. Már a felkészülési eredményeik alapján is bíztató teljesítményt tettek le az asztalra. Beck Zsombor a fiú egyéni kategória tizedik helyét érte el. Ugyanebben a kategóriában a lányoknál szép teljesítménnyel Pőhr Anita a tizenharmadik pozíciót szerezte meg, anna pedig a tizenegyediket. A lányok páros kategóriában is részt vettek, ahol sikerült felállniuk a dobogóra a németek és a svájciak mögött. Ez az eredmény összességében Magyarország hatodik- a Bokodi SE klubjának pedig a harmadik EB érmet jelentette.

Forrás: bringasport.hu