Pofon

2024.05.26. 18:51

Kivégezték a dorogiakat az utolsó meccsükön

A labdarúgó NBIII utolsó fordulójában a Dorogi FC csapata az ETO Akadémia otthonába látogatott, és hiába indult számukra jól a mérkőzés, a végén kivégezte őket a fiatal győri együttes.

Kemma.hu

Pedig nagyon jól indult a mérkőzés a dorogiaknak, a 35. percben megszerezték a vezetést. Ugyan a hazaiak tudtak egyenlíteni még az első félidőben, sokáig nem keseregtek Bekő Balázsék, rá két percre ismét náluk volt az előny. A frissítő szünetre vendég vezetéssel mehettek el a csapatok, minden adott volt, hogy a szezont egy szép győzelemmel zárja a Dorogi FC.

A 35. percben pedig még minden rendben volt
A 35. percben pedig még minden rendben volt
Forrás: Dorogi FC

A fordulás után azonban valami megtört. egy óra tiszta játékidő után még mindig tartották az előnyüket a vendégek, ami utána történt, azt örökre szeretnék elfelejteni. A győri akadémisták az utolsó fél órában öt gólt rámoltak be, teljesen megsemmisítve a dorogiakat. A dorogiak mestere érthetően nem volt túl bőszavú a csapat Facebook-oldalán közzétett értékelésében.

Az év focistái 2024 - közönségszavazás
Az idén is olvasóink dönthetik el, kik kapják a vármegyei labdarúgószövetség díjait. Négy kategóriában 20 jelölt várja a voksokat, hogy eldőljön, kik az év focistái. Szavazz a kedvencedre!

Bekő Balázs: — Egy kiváló első félidő után percek alatt kivégeztük saját magunkat.  Érthetetlen a második félidei játékunk…
 

NBIII. Északnyugati csoport, 30. forduló
ETO Akadémia - Dorogi FC 6-2 (1-2)
Győr, ETO Stadion, vezette: Kovács Gábor (Szalai D., Keszthelyi K.)
Dorog: Pálfi - Forgó (Nagyházi 66.), Ferkó, Selmeci (Vígh 46.), Bokán (Sidó 74.), Harmat (Tóth 62.), Papp, Balla (Berkó 66.), Szerencsi, Barna, Tomás. Vezetőedző: Bekő Balázs.
Gólszerzők: Mascoe (42.), Kulcsár (62.), Mitring (68.), Koncz (71.), Rátonyi (79., 82.), illetve Szerencsi (16.), Harmat (44.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában