Mennyei

2024.04.22. 12:09

A TrollFoci bevette a vármegyét, a Tata pedig hazai pályán hasalt el

A hétvégi forduló után ismét a Nyergesújfalu vezeti a tabellát, köszönhetően magabiztos győzelmének és a Tata Zsámbéktól elszenvedett vereségének.

Túri Csaba

A forduló rangadóját a mérkőzést megelőzően a megye egy tabelláját vezető Tata és a harmadik helyezett Zsámbék vívta. Bár háromesélyes találkozóról lehetett beszélni előzetesen, azért inkább a hazaiak felé billent a mérleg nyelve, ha az esélyeket kellett latolgatni. Ennek ellenére az ismét a szebbik arcát mutató zsámbékiak meglepték a tataiakat, szervezett játékkal múlták felül az aranyéremre hajtó csapatot, akik még tizenegyesből sem tudtak betalálni.

Küzdelmes mérkőzésen megosztozott a pontokon a Kecskéd és a Vértessomló a megye egyben
Küzdelmes mérkőzésen megosztozott a pontokon a Kecskéd és a Vértessomló a megye egyben
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

Óriási hajrá várható a megye egyben

A Nyergesújfalu eközben magabiztosan gyűjtötte be a pontokat, ezzel meg is lépett a Tatától az aranyéremért zajló harcban. A Koppánymonostor tovább őrzi jó formáját, bár ezúttal nehezebben jött össze nekik a győzelem, köszönhetően a kihagyott helyzeteiknek. A hétvége legizgalmasabb mérkőzése a Kecskéd-Vértessomló sváb rangadó volt, ahol mindkét együttesből idő előtt kiszállt az egyik játékos piros lappal. Nem mellesleg ezen a mérkőzésen a TrollFoci stábja is jelen volt, megadva a hangulatot a feleknek. Nekik és a hazaiak által szervezett egész napos programoknak köszönhetően szép számú közönség jelent meg a pályán, igazi futballünnep volt Kecskéden.

A Sárisáp magabiztosan vitte haza a szűkös kerettel kiálló Esztergom otthonából a három pontot. A hazaiak a végén tíz emberrel fejezték be a mérkőzést, de nem kiállítás, hanem sérülés miatt. A Vértesszőlős gárdája bár jól játszott, ezúttal pont nélkül maradtak a Bábolna otthonában. 

Területi I. osztály, 21. forduló

Tatai AC - Zsámbéki Sport Klub 0-2 (0-1)

Új úti Sporttelep, Tata, vezette: Farkas B. (Jászberényi M., Gabala Zs.)

Tata: Szabó - Németh, Felső (Hauzer 45.), Nagy (Mészáros 67.), Zuggó, Bogár (Hegedűs 46.), Visnyovszki, Víg, Mártonfi (Márton 11.), Hajas, Máté-Kovács. Vezetőedző: Wéber Roland

Zsámbék: Tugyi - Yürekli, György, Marticsek, Kerezsi (Bors 88.), Áprily (Kósa Szilágyi 74.), Barlangi, László, Szűcs (Csóh 73.), Mártonfi (Biró 86.), Magyar. Vezetőedző: Bodó László

Gólszerzők: Szűcs (37.), Áprily (57.)

Jók: mindenki, illetve mindenki

Wéber Roland: — Először is gratulálok a Zsámbéknak a győzelemhez. Büszke vagyok a csapatunkra, amiért ilyen nagy türelemmel viselték a durva belépőket, amik megtorlatlanul maradtak végig. Bízom benne hogy a sérültjeinknek nem olyan komoly a sérülése mint amilyennek kinéz.

Bodó László: — Emberfeletti teljesítményt nyújtottunk. Alázatban, szervezettségben, mindenben kimagaslóak voltunk, rettenetesen büszke vagyok a csapatomra, csak ódákat tudok róluk zengeni. Ha az egész meccset nézzük, úgy gondolom megérdemelten nyertünk a bajnokság egyik, ha nem a legjobb keretével rendelkező csapata ellen.

DG Tát - Koppánymonostori SE 0-1 (0-1)

Duna-Gerecse Sporttelep, Tát, vezette: Urbanics Á. (Balázs P., Kis B.)

Tát: Iványi - Kósa, Farkas, Dékány, Bokros (Jónás 60.), Jámbor, Zoltai, Gágó, Tillmann, Páldi, Chrompota (Iacobut 81.). Technikai vezető: Kun Imre

Koppánymonostor: Vicena - Egyed Máté (Pulai 89.), Kalla (Egyed Márk 89.), Szőke (Jóna 76.), Valkó M. (Schiller 80.), Vincze (Horváth 65.), Dombi, Simonka, Valkó G., Korcsok, Tímár. Vezetőedző: Vigh László

Gólszerző: Szőke (28.)

Jók: mindenki, illetve Szőke, Valkó M., Valkó G., Simonka, Korcsok, Egyed

Kun Imre: — A csapategységgel és az akarattal nem volt gond, de sajnos a bravúr ma elmaradt. 

Vigh László: — Végig dominálni tudtunk a mérkőzésen. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de vannak ilyen meccsek is, amikor így kell kiküzdeni az eredményt. Készülünk a jövő heti nagyon fontos mérkőzésünkre.

FC Esztergom - Sárisápi BSE 0-4 (0-0)

Sporttelep, Esztergom, vezette: Lovas G. (Jászberényi M., Gabala Zs.)

Esztergom: Moldován - Tóth, Révész, Várszegi, Éber, Horváth (Krizsán 16.), Füzesi, Tömör, Janczó, Bugjó, Laurinyecz. Vezetőedző: Spóner József

Sárisáp: Sándor G. - Cserven (Kollár 77.), Papp, Wend, Gyebnár (Válent 63.), Jurásek J. (Katona 63.), Kara Sándor P., Bartl, Yousif (Jurásek K. 77.), Fekete Tőzsér 65.). Vezetőedző: Fenyvesi László

Gólszerzők: Kara (54.), Bartl (61., 89.), Sándor P. (74.)

Jók: mindenki, illetve mindenki

Spóner József: — Gratulálok a Sárisápnak, de ugyanekkora gratuláció jár a saját csapatomnak is. Erős létszámhiánnyal tudtunk csak kiállni, majd két sérülés miatt egy emberrel kevesebben is fejeztük be a találkozót. Emelt fővel, tisztesen helyt állva jöhettünk le a pályáról.

Fenyvesi László: — Végig irányítottuk a mérkőzést, a kérdés csak az volt, hogy mikor szerezzük meg az első gólt, de elég nehezen jött össze.t

Wati Kecskéd KSK - Vértessomló 1-1 (1-0)

Kecskéd, vezette: Linn K. (faragó Gy., Szabó B.)

Kecskéd: Cseszneg - Fábián, Vadkerti, Schmidt (Fóthi 77.), Greskó (Neckernusz 46.), Plotár (Gyenes 86.), Pető, Kovács, Berki, Gacs, Harsányi. Vezetőedző: Linczmaier László

Vértessomló: Nagy P. - Tóth (Antalovits 77.), Nagy R., Erdei, Koller, Batin, Zink (Szolga 73.), Kovács, Dobbelaere, Balogh, Kacz (Éliás 62.). Vezetőedző: Nagy Géza

Gólszerzők: Plotár (29.), illetve Nagy R. (89.)

Kiállítva: Kovács (85.), illetve Balogh (70.)

Jók: Cseszneg, Berki, Vadkerti, Plotár, illetve mindenki

Linczmaier László:  — Nagyon sok néző előtt zajlott ma az egész délutános program. Köszönet a szervezőknek! A meccsen reális eredmény született  bár már a zsebünkben volt a győzelem. Nagy küzdelem volt és kiütköztek a hiányosságaink, de a fiúk küzdőszellemére nem lehet panasz.

Nagy Géza: — Bőven rászolgáltunk erre az egy pontra. Az átok azonban még továbbra is tart.

Bábolnai SE - Vértesszőlősi Sportegyesület 3-0 (2-0)

Bábolna, vezette: Áy J., (Kun P., Patócs D.)

Bábolna: Szabó - Karvaj, Rabi, Bognár, Maruzs, Czeglédi (Hollósi 32.), Prácser, Szendi, Németh, Végh, Polgár. Vezetőedző: Józsa Péter

Vértesszőlős: Abuzareefa - Batics B., Németh (Magyarics 67.), Batics A., Polyák, Bogdán, Galambos, Kocsis, Antal, Bencsik (Nagy 38.), Keleti. Vezetőedző: Hagymási Zoltán

Gólszerzők: Maruzs (22.), Czeglédi (24.), Polgár (70.)

Jók: Karvaj, Rabi, Polgár, illetve Polyák, Batics B., Bogdán, Galambos

Józsa Péter: — A tabellára nézve könnyebb mérkőzésnek ígérkezett a mai, de csak nagyon nehezen tudtuk legyőzni a szervezetten, jól futballozó vendégeket. A számszerű eredmény nem feltétlenül tükrözi a pályán látottakat, másoknak is meggyűlik még a bajuk a Vértesszőlőssel.

Hagymási Zoltán: — Sokkal jobban játszottunk, mint a múlt héten, fizikálisan, szervezettségben, játékban is jobban teljesítettünk. Sajnos mindkét félidőben volt egy pár perces rossz periódusunk, amikor gólokat kaptunk. Kicsit már bosszantó, hogy tizenegyesből, vagy helyzet nélkül kapunk gólokat. Az eredmény továbbra sem befolyásolja a célunkat, van még pár meccs a bajnokságból, hogy elérjük.

Lábatlani ESE - Nyergesújfalu SE 0-3 (0-1)

Sporttelep, Lábatlan, vezette: Derecskei B. (Uracs R., Péntek E.)

Lábatlan: Török - Varga, Kovács (Bánhidi 70.), Janusz (Teiter 59.), Váli, Galba, Budaházi (Barnóczki 87.), Király, Deme (Kecskés 80.), Fábián-Nagy, Gimesi (Ölveczky 58.). Vezetőedző: Karcagi Pál

Nyergesújfalu: Borsiczki - Cseh, Tóth (Jakobi 80.), Szőke (Kiss 80.), Farkas, Mann (Hetzmann 82.), Balogh, Szoboszlai (Motuz 80.), Molnár (Bogárdi 73.), Raffai, Manga. Vezetőedző: Gálicz Ferenc

Gólszerzők: Raffai (8.), Tóth (65.), Farkas (70.)

Jók: Fábián-Nagy, Deme, illetve Farkas, Tóth

Karcagi Pál: — A nem túl magas színvonalú mérkőzésen a Nyergesújfalu megérdemelten nyert, gratulálok nekik.

Gálicz Ferenc: — A korai gólunk túlságosan is megnyugtatta a csapatot. Nagy százalékban birtokoltuk a labdát, de nem voltak ritmusváltások a játékunkban, ezáltal további helyzeteink sem. A második félidőben sikerült egy kicsit feljebb kapcsolni, és még két gólt szerezve megnyerni ezt a nem túl nagy iramú mérkőzést. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában